Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonnal meg kell kezdeni a vakcinafejlesztést egy olyan baktériumfertőzés ellen, amely évente globálisan mintegy 150 ezer halvaszületésért és csecsemőhalálozásért felelős - írja az AFP. A szervezet jelentése alapján a B csoportú streptococcus (GBS, Streptococcus agalactiae), amely a felnőtt lakosság mintegy harmadánál tünet nélkül lehet jelen, a véltnél nagyobb veszélyt jelent a magzatokra.

A WHO egy 2017-es vizsgálatra alapozva megállapította, hogy a GBS évente nagyjából 100 ezer újszülött haláláért felelős, és közel 50 ezer halvaszületést okoz.

Az adathiány miatt ugyanakkor elképzelhető, hogy a valódi szám ennél is magasabb.

A jelentésben első alkalommal határozták meg, hogy a B csoportú streptococcus mennyi koraszülést idézhet elő. A szakértők szerint az esetszám több mint 500 ezer lehet világszerte.

Ekaterina Goncharova / Getty Images

Phillipp Lambach, a WHO immunizációs osztályának munkatársa szerint az eredmények azt mutatják, hogy a GBS nagyon komoly fenyegetést jelent az újszülöttekre. A WHO-nál úgy vélik, minél előbb ki kellene fejleszteni az anyáknál alkalmazható védőoltást.

Globálisan a terhes nők 15 százalékának hüvelyében vannak jelen a veszélyes baktériumok. Bár az esetek többségében a fertőzés tünetmentes, a magzatvízen keresztül a kórokozók a születendő gyermeket is fenyegethetik. A fertőzés ily módon születési rendellenességekhez vagy halálhoz vezethet.

A GBS jelenleg főként a szubszaharai régióban, illetve Kelet- és Délkelet-Ázsiában okoz problémát. A fertőzött terhes nőket antibiotikummal szokták kezelni, a megoldás azonban nem optimális azokon a helyeken, ahol a szűrés és a gyógyszerek hozzáférhetősége nem kielégítő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!