A 72. Emmy-díjátadó volt az első olyan nagyobb gála, amit a Covid-19-járvány idején rendeztek meg: a Los Angeles-i Staples Center adott otthont a legnagyobb tévés ceremóniának ugyan, de a helyszínen nem voltak meghívottak, sem vörös szőnyeges felvonulás, ugyanis a díjazottak otthonukban vették át a díjat, és Zoomon köszönték meg őket. A Jimmy Kimmel vezette gála volt az első olyan Emmy, hogy a díjkiosztót korábban domináló Trónok harca már nem volt nevezhet, így jóval változatosabb volt a mezőny, és nem is telepedett rá egyetlen produkció az estére, ugyanakkor saját kategóriáján belül három sorozat is dominánsnak bizonyult.


A legtöbb díjat a Watchmen kapta, mely a 26 jelöléséből tizenegyet gyűjtött be, ezzel a minisorozat (limited series) kategóriában abszolút főszereplőnek bizonyult, és a kategória legjobb színésznője és férfi mellékszereplője díját is elvitte (Regina King illetve Yahya Abdul-Mateen II). A drámasorozatok királya az Utódlás lett, mely elvitte a dráma kategóriák közül a legjobb sorozat, forgatókönyv, rendezés és a legjobb férfi színész díját is (az utóbbit Jeremy Strong kapta).

A két HBO-sorozat tarolása nem volt meglepő, annál nagyobbat szól a vígjáték kategóriákat uraló Schitt's Creek teljesítménye. A kanadai sorozat rekordot döntött, még soha vígjáték nem kapott ennyi díjat egy évben, és még olyanra sem volt példa korábban, hogy egyetlen sorozat elvigye az összes komolyabb díjat a vígjáték kategórián belül. Eugene Levy és fia, Dan Levy sorozata a hatodik, befejező évadáért kapott összesen hét díjat is.

Az idei Golden Globe-díjátadóhoz hasonlóan ezúttal is nagyott bukott a Netflix, mely 160 jelölést kapott összesen, de mindent összevetve végül csak 21 díjat kapott, melyből kettő jutott a vasárnapi gálára: egyet az Ozark kapott a legjobb női dráma mellékszereplő kategóriában, egyet pedig Maria Schrader az Unorthodox rendezéséért. Csalódással végződött az este az Apple TV számára is, mely összesen egy díjjal vigasztalódhatott (ezt Billy Crudup kapta a Morning Show-ért a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a minisorozatok közül), míg a leginkább elégedett az összesen harminc díjat begyűjtő HBO lehet. (A Disney Plus még a múlt heti Creative Emmys díjkiosztón zsebelt be hetet.)

A híradások kiemelik, hogy nemcsak minden idők legsokszínűbb Emmyje volt ez (már a jelöltek 34.3 százaléka is fekete volt, mely példátlanul magas arány), de jó pár díjazott szót emelt a Black Lives Matter mozgalomért: így a már említett Regina King mellett a Mrs. America sorozattal nyerő Uzo Aduba és az Eufóriáért díjazott Zendaya is üzentek, amikor átvették a díjat. De nemcsak fekete díjazottak tettek így: az Ez minden, amit tudok című HBO-sorozatban egypetéjű ikreket alakító Mark Ruffalo és a Watchmen alkotója, Damon Lindelof is így tettek: utóbbi egy Emlékezz Tulsára '21 feliratú pólóban vette át a díjat (a Watchmenben fontos szerepet játszik az 1921-es tulsai mészárlás).

Kiemelt kép: AFP PHOTO / Image Group LA / American Broadcasting Companies, Inc. / ABC


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!