Mécsesek és virágok borítanak egy területet Frankfurt főpályaudvarán. Annak a 8 éves kisfiúnak az emlékére, akit egy férfi az érkező vonat alá lökött.

A kisfiúnak esélye sem volt.

A borzalmas eset után a pályaudvar várócsarnokában drámai jelenetek játszódtak le, többen összeomlottak a történtek hatására és orvosi segítségre szorultak - írja a német közszolgálati média.

A támadás valósággal sokkolta a helyieket és megrázta egész Németországot.

"Erre nincsenek is szavak. Megdöbbentő, hihetetlen. Főként, ha belegondolok, hogy milyen gyakran járok arra és most ez történt ott. Szerintem ez szörnyű" – mondta egy nő.

Mint arról mi is beszámoltunk,

édesanyjával együtt löktek a vonat alá egy 8 éves kisfiút, a támadó nem is ismerte a családot.

A kisfiú édesanyja még el tudott menekülni a vágányra érkező vonat elől, a kisfiát már nem tudta megmenteni. A 8 éves gyerek a szerelvény alá került és szörnyethalt.

A feltételezett elkövető egy 40 éves férfi, a rendőrség tájékoztatása szerint az afrikai Eritrea állampolgára.

A nyomozás első megállapításai szerint szándékosan lökhette a sínek közé a 40 éves nőt és gyermekét, és megpróbált letaszítani egy harmadik embert is, akinek sikerült elhárítania a támadást.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>