Januártól jelentősen megváltoztak a munkaügyi bírságok kiszabása kapcsán alkalmazandó mérlegelési szempontok, miután módosítottak a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény vonatkozó pontjain. Az év elejétől


  • a büntetés kiszabásakor a hatósági eljárásban megállapított jogszabálysértések száma mellett azt is figyelembe veszik, ha
  • három éven belül akad legalább egy, a korábbival azonos jogsértés a vállalat múltjában. Különösen fontos, hogy
  • a három évet nem a korábbi munkaügyi ellenőrzés időpontjától, hanem az annak eredményeként meghozott hatósági döntés véglegessé válásától számítják.

Azok a vállalkozások, amelyek munkaügyi ellenőrzés során visszaesőnek bizonyulnak, rendkívül módon megnehezíthetik saját sorsukat. A január elejétől életben lévő szabályok szerint ugyanis esetükben a korábbi jogsértést súlyosbító körülményként értékelik a büntetések kiszabásakor, amely a szokásosnál így jóval nagyobb összegre is rúghat - hangsúlyozta a cég szakértője, dr. Simon László.

Vállalkozások, amelyek különösen érintettek lehetnek

Kiváltképp a különösen veszélyes foglalkoztatási ágazatokban, így az építőipar, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, valamint a bányászat és az egészégügy terén működő vállalatok részéről indokolt a szokásosnál is nagyobb fegyelem és figyelem. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elmúlt év végén kiadott közleménye ugyanis arra hívta fel figyelmet, hogy az idei év során a munkavédelmi ellenőrzések az említett ágazatokban lesznek intenzívek, de az építőiparban nagy számban várhatóak munkaügyi ellenőrzések is.

Más területen dolgozó cégek sem nyugodhatnak meg azonban, ugyanis a tárca hozzátette, hogy munkaügyi ellenőrzéseket - többek között a feketefoglalkoztatás miatt - az építőiparon kívül is nagy számban tartanak. Ezek szükségességét többek között az ellenőrzések tavalyi, harmadik negyedéves adatai is igazolják, amelyek szerint a foglalkoztatók 70 százalékánál tártak fel a vizsgálatok munkaügyi jogsértéseket. E mellett a feketefoglalkoztatás az ellenőrzések során érintett munkavállalók több mint 15 százalékánál volt bizonyított.

Az eredmények alapján továbbra is kifejezetten gyakorinak számít

  • a részmunkaidőben foglalkoztatottként bejelentett munkavállalók teljes állású foglalkoztatása, amelyet a munkáltatók jellemzően több havi munkaidőkeret alkalmazásával igyekeznek leplezni.
  • Gyakran előforduló szabályszegésként jelenik meg a munkaidő nyilvántartásának elmulasztása vagy valótlan rögzítése, amely az ellenőrzés alá vont munkavállalók mintegy harmadát érintette.

Kiemelt kép: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztály.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!