A kaliforniai Mission Viejóban rendezték a hétvégén a Fran Crippen úszóversenyt, amelyen több érdekes eredmény is született, számunkra azonban talán az a legizgalmasabb, amit Caeleb Dressel művelt 100 pillangón. A kétszeres olimpiai és - 50-es medencében - hétszeres világbajnok amerikai

a világ idei legjobb idejét hasította, 50.36-cal csapott célba. Ez majdnem öt tizedmásodperccel jobb időeredmény, mint amit a francia Mehdy Metalla úszott korábban.

Dressel nem sok kétséget hagyott győzelme felől:

Dressel ezzel is jelezte hetekkel a kvangdzsui vizes vébé előtt, hogy készen áll megvédeni a címeit, még sosem volt ilyen kirobbanó formában az idény közben a Swimming World Magazine cikke szerint. Egyébként mind a hét nagymedencés világbajnoki aranyát 2017-ben, Budapesten nyerte:

  • 50 gyorson;
  • 100 gyorson;
  • 100 pillangón (az ezüstérmes, a nagyközönség előtt akkor berobbanó Milák Kristóf előtt);
  • valamint a 4×100-as gyors- és vegyes váltó, illetve a két mixváltó tagjaként.

100 pillangón Dél-Koreában majd Milák és Cseh László lesznek az ellenfelei magyar részről, még akkor is, ha a legjobb idővel - ami világranglista negyedik idén -Szabó Szebasztián rendelkezik. A nemrég honosított, korábban szerb színekben versenyző vajdasági úszó 50 pillangón és a 4×100-as vegyes váltó előfutamában mutathatja majd meg magát.

Magyar úszó magyar válogatottságán megy a vita

A Magyar Úszó Szövetség edzőbizottsága csütörtökön hivatalosan is úgy határozott, a korábban szerb színekben versenyző úszót két számban is nevezik a kvandzsui világbajnokságra.

A 2019-es vizes világbajnokság július 12-én kezdődik, az úszók 21-én kezdik meg a versenyeket.

A világ idei legjobb időeredményei 100 pillangón

  1. Caeleb Dressel, USA, 50.36
  2. Mehdy Metella, FRA, 50.85
  3. Chad Le Clos, RSA, 51.25
  4. Szabó Szebasztián, HUN, 51.34
  5. Marius Kusch, GER, 51.35
  6. Naoki Mizunuma, JPN, 51.43
  7. Andrei Minakov, RUS, 51.44
  8. Matthew Temple, AUS, 51.47
  9. David Morgan, AUS, 51.47

Nyitókép: Lintao Zhang/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!