Nem vesz részt a budapesti vizes világbajnokságon Adam Peaty, a világ egyik legjobb úszója.


A háromszoros olimpiai és nyolcszoros világbajnok edzés közben sérült meg és mivel az orvosok szerint megrepedt a lábában egy csont, hat hétig pihennie kell. Ennek köszönhetően kénytelen kihagyni a június 18-án induló vébét.

Korábban szerencsére soha nem voltam még sérült, ezért ez most nagy pofon és kihívás a számomra. Keményen dolgoztam és az életemet áldozom ezért a sportért, hogy a legjobb legyek a medencében. Jó úton haladtam, de most nem terv szerint alakultak a dolgok. Jó kezekben vagyok és gyógyulok, de nagyon elkeserítő

- mondta a 27 éves klasszis.

Peaty 50 és 100 méteren sem talált legyőzőre mellúszásban az elmúlt három vébén, amely egyben azt is jelenti, hogy 2013 után először kap valaki más aranyérmet ezekben a számokban. Ha Budapesten is elsőként ért volna célba, amire nagy esély lett volna, akkor az első férfi úszóvá vált volna, aki négy világbajnoki aranyat nyer egymás után.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!