Arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat - annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak - visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan

- írta a Facebookon a Vígszínházat 2009 óta vezető Eszenyi Enikő, akit az elmúlt másfél hétben számos volt és jelenlegi kollégája vádolt meg hatalmi visszaélésekkel.

Az újabb igazgatói ciklusára pályázó Eszenyivel február végén készítettünk interjút, amiben azt nyilatkozta, hogy elítéli az erőszak minden formáját, és ebbe beletartozik a hatalommal való visszaélés és a mentális erőszak is. Ezt követően kereste meg lapunkat Fenyesi Lili, aki Néder Pannival együtt beszámolt részletesen arról, milyen mérgező légkört teremtenek Eszenyi Enikő módszerei, hatalmi visszaélései a Vígszínházban.

Mérgező légkör a Vígszínházban - egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról

Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

A március 9-én megjelent cikk nyomán a színház számos, korábban elszerződött tagja közös nyilatkozatban állt ki az egykori kollégák mellett, a főváros pedig vizsgálatot is kezdeményezett az ügyben. A verbális erőszakot és agresszív vezetői stílust említő nyilatkozatot több mint hatvan dolgozó írta alá, és az elmúlt másfél héten sokan részletesen el is mesélték közülük, miket éltek át a Vígszínházban eltöltött éveik során.

Lapunknak nyilatkozott többek között Kovács Patrícia és Kerekes József, akik egyaránt arról beszéltek, hogy a felfokozott alkotómunka folyamán elfogadható a szenvedély és akár a trágár stílus is, de amit Eszenyi Enikő művelt a színház dolgozóival, az messze túlment ezen a határon. Mindketten arról számoltak be, hogy ennek ugyan ők kevésbé voltak közvetlen elszenvedői, de nap, mint nap találkoztak olyan atrocitásokkal, amelyek alkalmával Eszenyi "a kellékest, a sminkest, az öltöztetőt, a színészt, a súgót vagy bármelyik asszisztensét alázta személyeskedő hangnemben", amit szerintük nyugodtan lehet verbális vagy lelki abúzusnak nevezni. Ezt megerősítve elmondta élményeit a 24.hu-nak Eszenyi egyik volt titkára is, aki azután mondott fel, hogy az igazgató hozzávágta a cipőjét, mert 34-es ruha helyett 36-osat rendelt.

Eszenyi Enikő többször is megszólalt az ügy kipattanása óta, általánosságban kifejtve, hogy soha nem sértette meg senki emberi méltóságát, de a konkrét vádakat szinte sosem cáfolva.

Én azért is vagyok itt ma is, hogy példát mutassak azoknak a nőknek, akik vezetők szeretnének lenni, vagy vezetők. Hogy igenis álljanak ki és védjék magukat. Hogy egy ilyen helyzetben, amikor nagyon sok tennivaló van, ne gyengüljenek el. És, igen, határozott vezető vagyok, határozottan, mindig a Vígszínház érdekében döntök, és a látogatottság 97 százalék, telt házak, nagyszerű előadások, fiatal alkotók… Igen, ez van

- mondta egy interjúban, hozzátéve, hogy ő a vádak ellenére is jól alszik, mert tiszta a lelkiismerete. Már első cikkünkben is utalt rá, hogy a pályázat miatt érik őt "igaztalan támadások" az elmúlt időben, máshol pedig arról is beszélt, hogy a vele szemben felhozott történetek szerinte nem a nyilvánosságra tartoznak, hanem egy színház belügyei, és ő is tudna ilyen sztorikat mesélni színészekről, csak nem akarja lejáratni kollégáit.

Eszenyi Enikő: Tényleg ott tartunk, hogy a negyvenöt kilómmal senki nem mer hozzám odajönni?

A Vígszínház igazgatója azt mondja, jól alszik, mert tiszta a lelkiismerete.

Az elszerződött kollégák mellett a jelenlegi tagok közül is többen felszólaltak: Börcsök Enikő és Halász Judit is arról számolt be, hogy rossz hangulat uralkodik a színházban, előbbi még azt is hozzátéve, hogy ő azonnal felmond, ha ismét Eszenyi lesz az igazgató. Ezt követően Majsai-Nyilas Tünde és Tar Renáta is kiállt Fenyvesi Lili, Néder Panni és a többi megszólaló mellett, mert szerintük mind igazat mondanak. Voltak olyan társulati tagok is, akik védelmükbe vették Eszenyit: Ifj. Vidnyánszky Attila, Karácsonyi Zoltán, Hirtling István arról beszéltek az M5 híradójának, hogy nem tapasztaltak toxikus légkört a színházban, és köszönik, de nem kell őket megvédeni. Eleinte hasonló szellemben nyilatkozott lapunknak Bach Kata és Wunderlich József is, de másnap ők bocsánatot kértek mindenkitől, akit megbántottak ezzel, és nyilvánosan kiálltak mindenki mellett, akit bármiféle abúzus ért a színházban.

A kirobbant botrány ellenére a szakmai bizottság március 10-én Eszenyi Enikő pályázatát ítélte a legalkalmasabbnak, de a Vígszínházon belülről érkező hírek egész más hangulatról árulkodtak. Az Index adta hírül, hogy a szakszervezeti gyűlésén jelenlévő 118 társulati tagból mindössze öten szavaztak Eszenyire és 113-an az igazgatói pozíciót szintén megpályázó Rudolf Péterre. A kormányközeli médiában ennek ellenére rendszeresen politikai töltetű lejárató akciónak igyekeztek beállítani a támadásokat, mondván, azért bünteti Eszenyit a "balliberális oldal", mert nem ment el a decemberi színházas tüntetésre.

"Ha Enikő elment volna a tüntetésre, akárhogy is bánik a társulatával, nem lett volna így büntetve. Ez egy borzalmasan gyilkos rendszer, ami képes bárkit bedarálni" - mondta például a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila a köztévének. Ezt a nyilatkozat aláírói közül többen, többször is cáfolták, Kerekes József például lapunknak adott interjújában kérte ki magának, hogy ezt az ügyet is átpolitizálják, vagy a művészek túlérzékenységének nevezik. Pedig szerinte nagyon fontos lenne megérteni, hogy "ez nem hiszti és nem pártpolitika, hanem kiállás a hatalmi visszaélés ellen."

Kerekes József az Eszenyi-ügyről: Ez nem hiszti, nem pártpolitika, hanem kiállás a hatalmi visszaéléssel szemben

Nap mint nap találkozott lelki és verbális abúzussal a Vígben töltött évei alatt. Nem akar senki fölött pálcát törni, de szerinte eljött a pont, amikor muszáj volt megszólalniuk.

Eszenyi Enikő sokáig kitartott amellett, hogy az ő személye garantálja a Vígszínház további sikereit, ám csütörtökön váratlanul visszavonta pályázatát. Erről szóló posztjában sem cáfolt és nem is ismert el semmit a vádakból, és bocsánatot sem kért semmiért, inkább megköszönte az elmúlt tíz évet támogatóinak, barátainak, rokonainak és a közönségnek.

Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni

- írta a nyilatkozatban. A fővárosi közgyűlés elvileg február végén hoz döntést az igazgató személyéről, bár azt nem tudni pontosan, hogy ezt a folyamatot mennyiben érintik a koronavírus miatti korlátozások.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!