Átlagosan 6 órát töltenek egy héten a gép előtt azok, akik rendszeresen videójátékokkal játszanak. A túl sok gépezés persze nem tesz jót a szemünknek és migréneket idézhet elő, a megfelelő mértékű játszás pozitív hatásokkal rendelkezik.

A Bright Side összeszedte annak a kutatásnak a kulcspontjait, ami ezt az állítást igazolja.

Hogyan szerveződik a kutatás?

A kutatás során 33 embert vizsgáltak 55 és 75 éves kor között. 3 csoportot alakítottak ki, ahol az első csoportot arra kérték, hogy játsszanak a Mario 64-gyel naponta 30 percet. A második csoportnak zongoraleckéket kellett vennie, míg a harmadik csoportnak nem adtak feladatot.

Az eredmény kimutatta, hogy a videójátékok jót tehetnek nekünk.

6 hónappal később MRI vizsgálaton vettek részt a kutatási alanyok. Ez alapján kiderült, hogy csak és kizárólag az egyes csoport tagjainak agyában fejlődött a szürkeállomány egy része. A rövidtávú memóriájuk javult, ahogyan a mentális egészségük is.

Több kutatás is megerősítette ezt az állítást.

2014-ben egy hasonló kutatás fiatal felnőttekkel végezte el a kísérletet. Megkérték őket, hogy 3D-s kirakókkal és logikai játékokkal játsszanak, és náluk is jelentkezett az agyi fejlődés.

Egy másik kutatás, amit az Amerikai Pszichológiai Társaság végzett kimutatta, hogy ha egyszerű játékokkal játszunk, az javítja a kedvünket, csökkenti a szorongást és megnyugtat.

Ezt teszi veled a játék:

  • Növeli a problémamegoldó képességet a gyerekeknél.
  • Csökkenti a fájdalmat és a krónikus betegségeket.
  • Talán okosabbá is tesz.
  • Az olyan játékok, mint a Tetris segít a traumával rendelkező betegeknek.

Neked segít, ha játszol? Milyen játékokkal szoktál játszani?

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!