Semmi baj nincs azzal, ha valakinek fogalma sincs, hogyan kell használni a vibrátort, a csiklóizgatót és egyebeket. Azzal sincs baj, ha valaki attól fél, hogy ki fogja meglátni a villamosról, ha besétál a körúti szexshopok bármelyikébe. És még azzal sincs semmi gond, ha az első használatnál inkább fájó az érzés, mint jó. A szexhez kiegészítésképpen használt játékok jók is lehetnek és valóban feldobhatják a szexet, de van pár dolog, amit jó tudni, mielőtt valaki azonnal a lába közé venné a berregőt.

Első lépés: barátkozás

A szexuális segédeszköz, mint kifejezés némileg nem pontos, hiszen nem segédeszköz, nem egy műlábról van szó, hanem a szexualitásról. Mégis ezt a szót használjuk, és ez az, ami miatt ha hosszabban filozofálgatni kezdünk a vibrátorvásárlásról mint jelenségről, láthatjuk, hogy a prüdéria bizony erősebb mindennél. Az egyik páciensem feltette nekem a kérdést, hogy tanárként ő mégis hogyan menjen be egy szexshopba, mi van ha meglátja az egyik szülő, vagy a tanítványa? Mire azt válaszoltam neki, hogy véleménye szerint minek örülnek jobban a szülők, ha olyasvalaki tanítja a gyereküket, aki apácaként éli az életét, vagy olyasvalaki, aki rendben van önmagával, a saját szexualitásával és működő kapcsolatban él? Ebből a példából is látszik, hogy a vibrátorok vásárlása, bemenni egy szexshopba, sokak számára olyan tabu, amit nem mernek meglépni, éveken át gondolkodnak ezen. Ezt a problémát áthidalhatja ugyan az internetes rendelés, de más a boltban látni és megvenni, mint csak úgy találomra megrendelni.

Ha már ott van a termék a házban, akkor a csomagolást leszedve érdemes próbálgatni, megfogni, az anyagával barátkozni, és természetesen nyomkodni a mindenféle gombokat, amik a vibrálás erősségét, ritmusát szabályozzák. Érthető kérdés, hogy hogyan kell ezt az egészet használni, mit kell ezekkel csinálni: hiszen az önkielégítésnél és a szexben is mindannyian megtanuljuk, hogy mit szeretünk. Egy új eszközzel újabb tanulási folyamat indul el, a testünket más szempontból fogjuk megismerni.

A vibrátorok, csiklóizgatók eléggé intenzívek, kényelmetlen élmény lehet azonnal a hüvelybe vagy a csiklóra tenni. Ehelyett a barátkozás legyen az első lépés: erotikus könyvek olvasása közben tegyük a combra, hasra, kapcsoljuk be, és csak érintsük vele a testet, de ne ott.

Második lépés: síkosító

A következő lépcső a síkosító használata. Elvileg minden játékhoz adnak termékmintát - a legjobb, ha ezeket próbáljuk ki. Kellemesebbé teszi az élményt. A síkosítókkal érdemes óvatosan bánni, mert nem mindegy, hogy milyen alapút használunk, például a szilikon vibrátorhoz víz alapút szabad használni, és fordítva, különben tönkreteszi az anyagot. Erről a szexshopokban az eladókat célszerű megkérdezni, akkor is, ha cikinek tűnik elsőre, viszont ezek drága dolgok, és nem váltjuk le félév után, mint a cipőt.

Fotó: iStockphoto

Amikor a romantikus-erotikus novellák már meghozták a hangulatot, ha már próbálgattuk a combon, bőrön, és ha már a síkosítót is rákentük, akkor óvatosan tegyük a csiklóhoz, nagyajkakhoz a vibrátort/csiklóizgatót. Állítsuk a lehető legalacsonyabb fokozatra, és onnan fokonként lépegessünk addig, amíg élvezetes. A rezgés erősségét még mindig lehet felfelé tolni, és a ritmust is lehet bőven szabályozni. Első alkalomra a legjobb, ha a folyamatos rezgést választjuk.

Vannak, akik közvetlenül a testükre helyezik az izgatókat, és vannak, akik bugyin keresztül használják, próbálgassuk, melyik esik jobban!

Harmadik lépés: kezdjük el használni és élvezni!

Úgy tűnhet, mintha csiklóorientált lenne ez a leírás, de ez csak azért van, mert a csikló igen érzékeny pontja a női testnek, kétségtelen, hogy ez sokat tesz a latba az orgazmusért. Azok, akik inkább a behatolással kapcsolatos élvezeteket kedvelik, a G-pont izgatókat is választhatják, ezeket ugye már be kell tenni a hüvelybe. Ezeket a vibrátorokat úgy tervezték, hogy eltalálja azt a pontot a hüvely oldalsó falán, aminek segítségével orgazmust lehet megélni. Ha ez a behatolással nem történik meg, nem kell kétségbe esni, még mindig választható a csikló, és a vibrátorral bátran folytassuk az önkielégítést.

Mint mindennek a szexben, a vibrátorokkal való játszadozásnak sem az az értelme, hogy orgazmust csiholjunk a testünkből, hanem az, hogy élvezzük mindazt, ami történik, és jól érezzük magunkat. Ezeket bátran lehet párban is használni, de csak akkor, ha már tudjuk használni, ha kitapasztaltuk, mi az az erősség, amit még befogad a test. Akár kiegészítésképpen is használhatjuk, a csiklót izgatva, a behatolással együtt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!