Az Országgyűlés kétnapos üléssel kezdi meg idei munkáját. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, kedden pedig a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdhetik tárgyalni - írja az MTI.


Az ülés hétfőn 11 órakor kezdődik három közelmúltban elhunyt országgyűlési képviselőre: Szabó Ferencre (Fidesz), Tímár Györgyre (FKGP) és Pánczél Gyulára (MDF) történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el. A Népszava információ szerint Orbán Viktor idén nem tart évértékelőt, helyette a hétfői felszólalásában foglalja össze az elmúlt évet.

A parlament az első napirendi pontban dönthet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-es üzleti jelentéséről és beszámolójáról. A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra és az azonnali kérdésekre egy-egy óra, míg a kérdésekre további 30 perc áll majd rendelkezésre. Az Országgyűlés ezt követően előbb megtárgyalhatja, majd el is fogadhatja a Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozatot, amelyet a Ház külügyi bizottsága terjesztett elő.

Kedden a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló kormányzati indítvány általános vitájával kezdődik az ülés és az igazságügyi miniszter ebben a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot. Az ülésnap további részében általános vitát tartanak a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről, valamint az innovációért és technológiáért felelős miniszter nemzeti adatvagyonról szóló törvényjavaslatáról is.

Koronavírus - Még több hír a témában

Müller: Magyarországon is közösségi terjedésnek indult a koronavírus brit mutációja

Élőben tesz bejelentéseket az operatív törzs.

Vakcinainfó - 4 percben a legfontosabb tudnivalók az 5 itthon használt oltóanyagról

A koronavírus-fertőzés kimutatásának útvesztői: melyik teszt mire használható?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!