Várandós volt, amikor 1983-ban a bátyjával és a férjével együtt politikai okokból letartóztatták. Mi történt önnel a börtönben a terhessége alatt?
A letartóztatásomkor csak nyolc napom volt hátra a szülésig az ápolónőm szerint. A legelső perctől kezdve elkezdődtek a kihallgatások, és elvittek a hamadáni fegyház alagsorába is, egy kínzókamrába. Megkötözték a kezeimet, és többször arcon ütöttek, aztán magánzárkába kerültem, ott szültem meg a fiamat, Imant. Ezalatt az időszak alatt ötször-hatszor hallgattak ki. A kihallgatások vagy magánzárkában voltak, vagy bekötött szemmel kivittek az udvarra és ott. Néha két-három órán keresztül hallgatott ki négy forradalmi gárdás vallatótiszt. Olyan fizikai és lélektani bántalmazásnak voltam kitéve ezalatt a tizenhat nap alatt, hogy a fiam majdnem meghalt a szülés előtt. Az orvos az utolsó pillanatban mentette meg az életét. A tizenhat napot egy két négyzetméteres magánzárkában kellett eltöltenem, és csak négyszer mehettem ki a mosdóba. Nehéz időszak volt. Tulajdonképpen éjjel nappal kínoztak és kihallgattak, mert azt akarták, hogy információt adjak azokról a barátaimról, akiket még nem vettek őrizetbe.
Miért tartóztatták le önöket?
Az Iráni Népi Mudzsahedek támogatása miatt.
Kik azok a Népi Mudzsahedek?
Az Iráni Népi Mudzsahedek Szervezetét (Mudzsahedin-e-Khalq) 1965-ben alapították az Iráni Szabadságmozgalomhoz köthető baloldali egyetemisták, abból a célból, hogy ellenállást szervezzenek az országot akkor vezető nyugatbarát, autoriter nacionalista Mohammad Reza Pahlavi sah ellen. A mudzsahedek a hetvenes években fegyveres konfliktusokba bonyolódtak a sah erőivel, és nagymértékben hozzájárultak a rendszer 1979-es megbuktatásához. Később az iráni értelmiségi középosztály támogatásával demokratikus átalakulást sürgettek az országban. A sah bukása után azonban nem voltak hajlandók részt venni az új államformáról döntő alkotmányos népszavazásban, ezért szembekerültek Ruholláh Homeini nagyajatollahhal, aki a megalakuló új iszlamista köztársaság legfőbb vezetője lett. A konfliktus odáig éleződött, hogy a nagyajatollah 1981-ben betiltotta a szervezetet, visszaszorítva annak támogatóit az underground ellenállásba. A kormány ezután több aktivistát letartóztatott és kivégeztetett, majd a mudzsahedek támadásokat hajtottak végre a klérus vezetői ellen.
A Népi Mudzsahedek az iraki-iráni háborúban Irak mellett harcoltak az iráni iszlamista rezsim ellen, amit Iránban sokan hazaárulásnak tekintettek, és ezzel a szervezet sokak szemében elvesztette a legitimitását. A szervezetet korábban az Európai Unió államai, az Egyesült Államok és számos más ország is terrorszervezetnek minősítette. Az Európai Unió 2009-ben aztán lehúzta őket erről a listáról. Évente konferenciát szerveznek Párizsban, és több nyugati jobboldali politikus támogatását is élvezik, beleértve az egykori New York-i polgármestert, Rudy Gulianit is. Politikai nézeteik alapján a legtöbben baloldalinak tekintik őket, eszmerendszerükben keverednek a demokratikus marxista elvek a síita iszlám elemeivel. A szervezet mára mérséklődött, és marginális emigránsközösséggé alakult át, támogatottságuk Iránban elenyésző. A Népi Mudzsahedek jelenlegi bázisa, az Asraf-3 tábor Albániában található, közel a fővároshoz. A védett tábort iráni zászlók szegélyezik, a becslések szerint mintegy háromezer ember élhet ott, közöttük interjúalanyunk és idősebb bátyja, Ali Goudearzi is.
Másokat is letartóztattak a családjából?
Igen. Parviz bátyám megpróbált elmenekülni az őrizetbe vétel elől, de a Forradalmi Gárda tüzet nyitott rá, és a jobb lábán és karján meglőtték. Őt is kínzókamrába küldték, és miközben a karja és a lába is sérült volt, órákig verték. A kínzásokban szerzett seb a talpán elfertőződött, a jobb karja lebénult. A férjemet is kínzókamrába vitték, ő "holtig tartó" ítéletet kapott, ami azt jelentette, hogy halálra kínozhatják. Ennek a fajta ítéletnek és Ruholláh Khomeini fatwájának alapján kínozták embereket halálra a börtönőrök.
Az ilyen kegyetlen kínzásoknak köszönhetően a fogoly körülbelül húsz nap alatt elveszíti szellemi és pszichológiai egyensúlyát, sokan az őrültek házában végezték.
Mi történt a szülés után? Kaptak megfelelő egészségügyi ellátást?
A fiam születése után nem voltam túl jó fizikai állapotban, ezért a börtönkórház vezetője és az orvosok nem adták meg az engedélyt, hogy visszaküldjenek. Azt mondták, egészségügyi ellátásra van szükségem. Tizennyolc órával a szülés után mégis visszavittek a magánzárkába, még fájdalomcsillapítót sem kaptam. És ebben az állapotban még a gyermekemről is gondoskodnom kellett. Ruhánk sem volt, nekem és a babának sem.
Melyik börtönben tartották fogva?
Hamadán város Ershadgah börtönében voltam, a bátyám, meg a férjem pedig az Iráni Forradalmi Gárda börtönének magánzárkáiban.
Az ön gyerekkora még az iszlamista forradalom előtti időszakra esett. Ekkor a nyugatbarát, nacionalista Mohammad Reza Pahlavi sah irányította az országot. Mesélne erről az időszakról és a családi hátteréről?
Igen. Középosztálybeli, munkáscsaládban nőttem fel. Apám asztalos volt, az anyám háztartásbeli. Én voltam a negyedik gyermek, volt három bátyám és egy húgom. Tizenkét éves voltam, amikor apám meghalt, innentől az idősebb bátyáim, Ali és Parviz lettek a családfenntartók. Egyszerű, de jó életünk volt. Szerettem tanulni, a jeles diákok között voltam. Matematikából és fizikából szereztem diplomát.
Mit csinált 1979-ben az iszlamista forradalom idején? Részt vett a családja a sah rezsimje elleni lázadásban?
Tizenhat éves voltam, és középiskolába jártam a monarchiaellenes forradalom idején. Mivel minden testvérem aktív volt a sah elleni tiltakozásban, én és a húgom is részt vettünk benne, röpcédulákat osztottunk. Az édesanyám is nagyon aktív volt, a fiatalabbik bátyámat, Alit és a másik bátyámat, Parvizt, akit 1988-ban végeztek ki, a sah elleni tüntetések során letartóztatták, és egy hónapot börtönben is töltöttek. Valójában az egész család részt vett a sah elleni tiltakozásokban.
Ön azok közé az iráni nők közé tartozik, akik következetesen hordják a fejkendőt. Gyakorló muszlim hívő?
Természetesen.
Hiszek az iszlámban mint vallásban, amelynek üzenete az irgalom, a tolerancia, a szabadság, és a béke, az emberek közötti békés együttélés.
Szerintem mi, hívők meg tudjuk mutatni a világnak, hogy az iszlám fundamentalizmus, amely Iránban a mollák hatalmára támaszkodik, nem tükrözi az iszlám vallás valódi arcát. A fundamentalisták uralmának az első áldozatai Iránban éppen azok a muszlimok voltak, akik hisznek a toleranciában, a békében és a szabadságban. Azt hiszem, a radikalizmussal és a fundamentalizmussal szemben akkor lehet a leghatékonyabban fellépni, ha maguk a muszlim hívők vezetik a küzdelmet.
Olvastam, hogy rövid fogvatartása idején találkozott a börtönben Ebrahim Raiszival, aki jelenleg Irán elnöke.
Igen, ez igaz.
Kérem, meséljen erről a találkozásról!
A letartóztatásom után közvetlenül volt egy félórás kihallgatásom, aztán a hamdáni börtönudvar alagsorában lévő kínzókamrába vittek, amely háromszor három méter volt. A szoba közepén volt egy ágy, rajta sok különböző átmérőjű elektromos kábellel. Az ágy mindkét oldalán kötél volt, amikkel megkötötték a fogoly kezeit és lábait, majd mindkét oldalon erősen meghúztak az ágy magasságáig. Amikor beléptem a szobába, vérnyomokat láttam a padlón, és ebből egyértelmű volt, hogy az előző megkínzott rabot a földön vonszolva vitték el.
Később megtudtam, hogy ez a vér a férjemé volt, őt kínozták meg előttem.
Ekkor feltettek az ágyra, mert a pocakom miatt nem tudtam felfeküdni magamtól. Az egyik őr a kezemre ütött egy kábellel, a másik pedig erőből felpofozott. Az egyetlen, amit tehettem, hogy beleharaptam a kendőmbe, hogy ne érezzem a fájdalmat, és hogy ne sikítsak. Ekkor láttam meg a szoba sarkában egy körülbelül fiatalembert, aki csak állt és nézte ezt a jelenetet. Teljesen világos volt, hogy ő volt a teremben tartózkodó többi ember felettese, de fogalmam sem volt, hogy ki. Pár napra rá tudtam meg, hogy ez az ember Hamdán tartomány ügyésze, Ebrahim Raiszi volt. Szóval a kínzókamrámban láttam először őt.
Kapcsolódó
Ingyen kenyeret meg rizst is ígért az új, keményvonalas iráni elnök
A múlt héten lezajlott iráni elnökválasztást konzervatív fordulat követheti. Mi lesz az atomalkuval, és miért viselhet fekete turbánt az új államfő?
Mi volt a benyomása róla?
Haragot, félelmet és undort éreztem mindegyikük iránt.
Mi dolga volt az ügyésznek egy kihallgatáson?
A bíróság ügyészeként Raiszinek döntő szerepe volt a kihallgatásban és a kínzásokban. Ő rendelte el, hogy a foglyokat kínzókamrákba és kihallgatásokra küldjék, és gyakran maga is jelen volt ezeken. Azt mondta, ez meg fogja ijeszteni a foglyokat, és megtöri az ellenállás szellemét. Amiben persze tévedett.
Nem gondolja, hogy kockázatos az országa jelenlegi államfőjéről nyilvánosan ilyesmiket állítani?
Az 1988-as mészárlás során több mint harmincezer politikai foglyot végeztek ki néhány hónap alatt. Az 1988-as események idején Ebrahim Raiszi a vezetője volt az úgynevezett "halálbizottságoknak" a teheráni Evin és a karadzsi Ghezelhesar fegyházakban. A foglyoknak feltett kérdés egyértelmű volt: hajlandóak-e feladni a Mudzsahed indentitásukat, és szakítani a Népi Mudzsahedekkel? Nagy részük úgy döntött, hogy nem, emiatt kivégezték őket. Csak azért, mert az eszméiket védték. A veszély az utolsó dolog, ami erről eszembe jut.
Az 1988-as iráni tömegmészárlás
1988 nyarán legalább ötezer, mások szerint akár harmincezer politikai foglyot végeztek ki Iránban Ruholláh Khomeini, a legfelsőbb iráni vezető fatwája alapján. Az áldozatok többsége az iráni Népi Mudzsahedek mozgalmának támogatója volt, noha más baloldali politikai szervezetek, például a kommunista párt támogatói közül is sokakat kivégeztek. Tavaly májusban több mint százötven volt ENSZ-tisztviselő és nemzetközi emberi jogi szakember írásban fordult Michelle Bachelet emberi jogi főbiztoshoz, és felszólították, hogy az ENSZ állítson fel vizsgálóbizottságot az 1988-as kivégzések ügyében. Az Amnesty International az idén júniusban nyilatkozatban ismételte meg, hogy Ebrahim Raiszi iráni elnök egykori ügyészként kulcsszerepet játszhatott az 1988-as eseményekben. Nyilatkozatukban azt írták róla, "ki kell vizsgálni azokat a múltbeli és folyamatban lévő bűncselekményeket, amelyek a nemzetközi jog alá esnek".
Mikor hagyta el Iránt, és hol él most?
2012-ben a Forradalmi Gárda hírszerzői letartóztatták Iman fiamat Hamadánban a Népi Mudzsahedek támogatásának vádjával, aztán áthelyezték Teherán hírhedt fegyházába, Evinbe. Néhány hónapot töltött ott magánzárkában, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. 2015-ben végül öt év börtönbüntetést kapott a hírhedt bíró, Abdolghasszem Szalavati ítéletével. Ezután hagytam el Iránt, és politikai menekültként Németországba mentem, és a Népi Mudzsahedek aktivistája lettem. Ma az albániai Ashraf 3 táborban élek a bajtársaimmal.
