Hivatalosan TKO-val zárult a UFC egyik legfurább címmeccse, már ha egyáltalán annak nevezhetjük a hirtelenjében létrehozott legtökösebb faszagyerek címet. A UFC ugyanis ezért az övért küldte harcba a két világbajnoki cím nélküli legnépszerűbb bunyósát, Jorge Masvidalt és Nate Diazt.

Diaz kezdett erősebben, de Masvidal fogásban kifárasztotta, majd az első nagy csapást is ő vitte be, amikor fejbe rúgta ellenfelét. Ennek ellenére egészen sokáig folytatódott a harc, pedig rövid időn belül felszakadt Diaz szemöldöke, a harmadik menetet követően pedig már annyi seb volt a fején, hogy a bíró leléptette. Bár a váltósúlyú ketrecharcos folytatta volna, a doktor nem csoda, hogy nem engedte tovább a vérfürdőt, így nézett ki Diaz:

Fotó: Steven Ryan/Getty Images

Diaz egyébként rögtön káromkodva követelte, hogy engedjék még verekedni, a meccs után pedig elmondta, hogy csak ezután kezdett volna belemelegedni a bunyóba. Érdekesség, hogy Conor McGregor ellen úgy győzött 2016-ban, hogy tiszta vér volt már az arca, akkor mégis folytathatta a küzdelmet.

Kiemelt kép: Steven Ryan/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!