A Ferencváros hét góllal legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, szombaton Érden.

A hazaiak ismét teljes kerettel játszhattak, mert a koronavírus-fertőzésen átesett összes kézilabdázót gyógyultnak nyilvánították, írja az MTI.

Mindkét csapat sok hibával, pontatlan támadójátékkal kezdett, ennek ellenére az FTC a hetedik percben két góllal vezetett, ám a folytatásban a szlovénok egy 5-1-es sorozattal fordítottak, így a 14. percben Elek Gábor vezetőedző időt kért. A német Emily Bölk három bombagóllal és remek passzokkal segítette a magyar együttest, amely 11-9-es hátrányt követően egy négyes gólszériával fordított. A hajrában ismét jobban kézilabdázott, hatékonyabban támadott a Krim, így a szünetben döntetlen volt az állás.

Egy teszt pozitív lett, elmarad a Győri ETO BL-meccse

Magyar bajnokit is halasztana a címvédő.

A második félidőben is szorosan alakult a meccs, ám ekkor már nem a hibák, sokkal inkább a jó megoldások domináltak mindkét oldalon. Az 52. percig egyik csapat sem tudott kétgólosnál nagyobb különbséget kialakítani, akkor viszont Szucsánszki Zita és a világbajnok holland Angela Malestein vezérletével az FTC egy 7-0-s sorozatot produkált, ezzel eldöntötte a mérkőzést. A mezőny legeredményesebb játékosa Malestein volt tíz találattal.

A jövő hétvégén szünet lesz a BL csoportkörében, a két győzelemmel és két vereséggel álló Ferencváros november 7-én a német Bietigheim együttesét fogadja, a három sikerrel és két döntetlennel rendelkező, címvédő Győr pedig másnap a Borussia Dortmund vendége lesz.

Bajnokok Ligája, A csoport, 6. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 32-25 (14-14)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!