Egyre erősebb a gyanú, hogy Észak-Korea a hétvégén bemutatja új fegyverarzenálját egy hatalmas katonai parádé keretein belül az uralkodó Munkáspárt megalapításának 75. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, írja a Guardian.

A műholdfelvételekből arra lehet következtetni, hogy több ezer katona vesz majd részt az eseményen, ami minden eddiginél nagyobb volumenű lehet. A megfigyelő szervezetek szerint ez egy jele lehet annak, hogy a rezsim újabb eredményeket ért el a rakétafejlesztésben vagy hogy a nukleáris kapacitásukat növelni tudták.

A hadsereget tankokkal és felfegyverzett gépekkel követik majd, de nem elképzelhetetlen, hogy Kim Dzsongun erős üzenetet küld majd Washingtonnak azzal, hogy bemutatja új nagy hatótávolságú rakétáját, amivel képes Észak-Koreából az amerikai szárazföldet is megtámadni.

Fotó: Ed JONES / AFP

A szakértők szerint ugyanakkor Kim Dzsongun valószínűleg nem lép át egy bizonyos határt, és nyitva hagyja az atommentesítés kérdését, mert az országot már így is rengeteg szankcióval sújtják.

Harry Kazianis koreai szakértő a lapnak elmondta, a szombati parádé lehetőséget teremt Kimnek arra, hogy bemutassa a világ egyik legerősebb fegyverét, ami egykoron a nagyhatalmak kiváltsága volt, ezzel pedig ismételten közéjük sorolná a nemzetét.

Hozzátette, a parádéra valószínűleg a Trump adminisztráció nem igazán fog reagálni, mert korábban már nyilvánvalóvá tették, csak a nukleáris és rakétatesztek aggasztják őket, a nyilvános bemutatók kevésbé.

Donald Trump és Kim Dzsongun között 2019-ben szakadtak meg a tárgyalások, miután a vietnami csúcstalálkozón nem sikerült egyezségre jutniuk.

Kim év elején azt ígérte, új stratégiai fegyverről fogja lerántani a leplet még idén, az elemzők szerint pedig erre a parádé remek alkalmat nyújt.

Kiemelt kép: Ed JONES / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!