A Twitter egyik alapítója és korábbi vezérigazgatója, Jack Dorsey bejelentette, majdnem készen áll az általános megjelenésre a Bluesky elnevezésű új közösségimédia-platform, amely szavai szerint közhasznú és decentralizált lesz.


A bevallottan „Twitter-klónnak” szánt Bluesky egyelőre meghívásos alapon használható, azonban a későbbiekben ez változni fog. Jack Dorsey Musk-mentes helynek nevezte az új platformot – írja az Unilad.

A legnagyobb port az kavarta, hogy a súlyosan veszteséges működésre hivatkozva elbocsátották a cég alkalmazottainak közel felét. Habár ehhez Dorsey-nak már semmi köze nem volt, mégis bocsánatot kért érte, és vállalta a felelősséget a „cég túl gyors növekedéséért”. Azóta több Twitter-alternatíva is megjelent, mint a Nostr és a Mastodon, ehhez csatlakozik most a Bluesky.

A Bluesky vezérigazgatója, Jay Graber szerint az új közösségi oldalnak erőssége lesz a fiókok hordozhatósága, a globális felderíthetőség, valamint a személyre szabható felügyelet és moderálás.

de azt nem árulta el, hogy mikor lesz mindenki számára elérhető az alkalmazás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!