Türingia vezetője, Bodo Ramelow öt éve vezeti a kelet-németországi tartományt, és a Rheinische Post nevű napilapnak mondott a héten egy olyat, amivel sikerült előhívnia az egykori NSZK-ban és az NDK-ban élők közötti, a mai napig meglévő feszültségeket. A baloldali Die Linke mozgalom színeiben politizáló Ramelow szerint ugyanis az utóbbiak a mai napig nem érzik a magukénak a jelenlegi német himnuszt: "Én inkább azt választanám, hogy legyen egy tényleg közös himnuszunk" - mondta a politikus, akit a himnusz a náci időkre emlékeztet, és nehezményezi, hogy a volt NDK-ban élőknek esélyük sem volt arra, hogy beleszóljanak, mit szeretnének himnusznak.


Más, szintén keletnémet politikusok azonban gyorsan a himnusz védelmére keltek: Angela Merkel szóvivője útján üzente meg, hogy a himnusz szövegét és zenéjét is szépnek találja, míg a Szászországot vezető, CDU-s Michael Kretschmer kifejezetten szereti énekelni, és őt inkább a békés átmenetre, Helmut Kohlra és az újraegyesülésre emlékezteti. Mások igazat adtak Ramelow-nak, míg a szociáldemokrata Wolfgang Thierse azt javasolta, egy kortárs költő írjon hozzá két új versszakot a mostanihoz.

A német himnusz zenéjét Joseph Haydn szerezte, és eredetileg az osztrák császárság himnusza volt, a szöveg pedig Heinrich Hoffmann von Fallersleben verse, de ez volt a náci Németország himnusza is. Ebből azonban az első két versszakot, a "Németország mindenek felett" sorral együtt 1945-ben kivették a himnuszból, és csak a harmadik maradt. Az újraegyesülés idején az NDK-ban felmerült, hogy Bertold Brecht Kinderhymne című verse legyen inkább Németország himnusza, de ezt a nyugatnémet politikusok gyorsan lesöpörték az asztalról. (A DW és az Index cikke nyomán.)

Borítófotó: Bodo Ramelow (by Sean Gallup/Getty Images)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!