Recep Tayyip Erdogan török elnök egy hete jelentette be, hogy a török hatóságok nem fogják továbbá feltartóztatni a menekülteket, ezzel felrúgva az EU-val 2016-ban kötött menekültügyi megállapodást. Az EU részéről kapott erős kritikák ellenére Erdogan eddig azt hangoztatta, hogy nem fog visszalépni.


Ma reggel azonban a török partiőrség bejelentette, hogy Erdogan államfő és Süleyman Soylu belügyminiszter újabb rendelete értelmében a mai naptól ismét feltartóztatják azokat akik megpróbálnak Görögországba átkelni.

Azt még csak találgatni lehet, mi is az oka a hírtelen pálfordulásnak, egyesek szerint az EU által beígért ötszázmillió eurót szeretné így megszerezni, annak ellenére, hogy Erdogan pár napja még attól beszélt híveinek, nem lesz hajlandó újabb anyagi támogatást elfogadni ez EU-tól a menekültek feltartóztatásáért cserébe.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!