Egy új kutatás szerint a gépjármű-közlekedésből származó rendkívül apró légszennyező részecskék (PM10) hatására jelentősen megnövekszik a légzőszervekben az angiotenzin-konvertáló enzim 2 (ACE2) mennyisége. Márpedig a koronavírusok a sejtek felszínén található ACE2-receptorokon keresztül jutnak be a sejtbe. Mivel korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy a dohányzás következtében is megnövekszik az ACE-2 mennyisége a szervezetben, azt a következtetést lehet levonni, hogy

nemcsak a közlekedési, hanem az egyéb eredetű PM10-szennyezettség is elősegíti a koronavírus-fertőzést, illetve súlyosbítja a betegség lefolyását.

Massay Kosubek-Zoltán, az EPHA "Tiszta Levegőt!" kampányigazgatója elmondta: "Negyvenmillió orvost, ápolót és más egészségügyi dolgozót képviselő 350 szervezet kéri már a világ döntéshozóit a légszennyezettség visszaszorítására a koronavírus-járvány súlyos következményeinek csökkentésére. Összhangban a WHO kiáltványával is, amely a járvány kapcsán szintén sürgeti a levegőminőség javítását, azonnal lépnünk kell, hogy érvényesítsük a magyarok egészséges, tiszta levegőhöz való jogát!"

Szmog Budapesten. Kép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke kijelentette: "Mindenekelőtt határozott lépéseket kell tenni a széles körben elterjedt lakossági hulladékégetés felszámolására. Meg kell tiltani a legszennyezőbb szénfajták (mindenekelőtt a lignit) értékesítését a lakosságnak. El kell érni, hogy ahol tűzifával fűtenek, ott kizárólag száraz fát használjanak.

A rászorulóknak fűtési támogatást kell adni, hogy kevésbé szennyező tüzelőanyagokat használjanak.

Bár csak hosszabb távon hoz eredményt, de már most fel kell gyorsítani az épületek és berendezéseik energetikai korszerűsítését. A közlekedés terén pedig ösztönözni szükséges a környezetkímélőbb mobilitási módokat. Nem utolsósorban pedig a kormány által végrehajtott eddigi nagyszabású kampányok mértékével azonos mértékű kampányt kell folytatni a lakosság felvilágosítására."

Halálosabbá teszi a légszennyezés a koronavírust

Minél rosszabb a levegő, annál súlyosabb a betegség, arról azonban még tudományos vita folyik, hogy vajon képesek-e utazni, majd fertőzni a koronavírusok a szálló por részecskéin.

Koltai Tünde, a BEMOSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar betegek kritikus állapota igényli a légszennyezettség drasztikus visszaszorítását, különösen a koronavírus várt, második hulláma előtt. Korábban már számos kutatás jutott arra az eredményre - az Amerikai Egyesült Államokban, Európában és Kínában egyaránt -, hogy a szennyezett levegő jelentősen súlyosbítja a koronavírus-járványt. Ez még akkor is megtörténik, ha a lakosság csak rövid ideig van kitéve magas légszennyezettségnek. A szennyezett levegő és a koronavírus elsődlegesen ugyanazokat a szerveket támadja meg: a szívet és a keringési rendszert, valamint a légzőszerveket, és ha ilyen kettős hatás lép fel, a beteg immunrendszere nagyobb eséllyel vall kudarcot."

Koronavírus - Még több hír a témában

Az Egyesült Királyság parlamentjében nemrég az összes párt részvételével csoport alakult, amely programot dolgozott ki "Levegőminőségi Stratégia a Koronavírus-fertőzések Csökkentésére" címmel. A BEMOSZ, az EPHA és a Levegő Munkacsoport azt szorgalmazza, hogy a magyar országgyűlési képviselők kövessék a brit példát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!