Hiába próbált segíteni, miután két unokahúgát elvitte a víz. Gondatlan emberölés és kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.


Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek a Tiszába fulladt tavaly a rá bízott unokahúga – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye nyomán az MTI. A vád gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette.

Egy 10 és egy 12 éves kislány 2023 júniusában a nagybátyjánál nyaralt – idézi fel az ügyészség. A férfi és élettársa az egyik napon a család harmadik gyerekével együtt a Tisza Benk községhez tartozó komplejárójához ment. Míg a vádlott élettársa a parton maradt a négyéves kisfiúval, addig a vádlott a folyó sekélyebb részén, a parthoz közel megengedte a lányoknak, hogy bemenjenek a vízbe, noha ott nem volt kijelölt fürdőhely, a lányok pedig sem úszni nem tudtak, sem olyan eszköz nem volt náluk, amely a vízen fenntartotta volna őket.

A vádlott próbálta a gyerekeket kimenteni, de az erős sodrás miatt nem érte utol őket. Élettársa telefonon kért segítséget. A folyó Tiszamogyorós irányába sodorta a lányokat.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!