A jövő januári Sundance Filmfesztivált zömmel online rendezik meg, és sokkal több helyszínt vonnak be a szervezésbe, így a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben is széles közönség követheti a programokat. Tabitha Jackson fesztiváligazgató hétfőn elmondta, hogy szeretnék csökkenteni a fesztivál miatt Salt Lake Citybe és Park Citybe érkező turisták számát, ezért a filmek premierjeit is különböző helyszínekre szervezik.


A fesztivál élőben Utahban zajlik majd, de emellett legalább 20 amerikai város mozijaiban is tartanak programokat Egyesült Államok-szerte. A szervezők elmondták, hogy New York-i, Los Angeles-i, nashville-i, atlantai, detroiti és mexikóvárosi mozikkal is tárgyalnak a Sundance filmjeinek vetítéséről. A fesztiváligazgató hozzáfűzte, hogy újabb nagy célcsoportokat is el tudnak majd érni az online programokkal, olyan érdeklődőket, akik eddig nem tudtak Utahba utazni, hogy részt vegyenek a mustrán.

A szervezők megjegyezték, hogy 2021 januárjára a járvány már valószínűleg lecsillapodik annyira, hogy a Sundance-hez hasonló, tömegeket vonzó rendezvényeket meg lehessen tartani, de számolnak vele, hogy egyebek mellett az utazás és a rendezvényhelyszínek megfelelő biztonságának megoldása még mindig nehézségekbe ütközhet. Jackson hangsúlyozta: a fesztivál kiszélesítése lehetőséget nyújthat arra, hogy a különböző közösségek művészeinek és közönségének sokféle látásmódja érvényesülhessen. A fesztiváligazgató egyúttal arról is beszélt, hogy igyekeznek rugalmasak lenni, ezért a Sundance egy héttel később, január 28-án kezdődik, hogy ne ütközzön az elnöki beiktatás január 20-i dátumával.

Az 1978-ban Robert Redford társalapítóval életre hívott Sundance Filmfesztivál az eltelt évtizedek alatt a független filmesek Mekkájává vált, a fesztiválon debütáló produkciók közül olyan világsikerek kerültek ki, mint a Blair Witch Project, a Sráckor vagy a Tűnj el! című horror, melynek forgatókönyvéért Jordan Peele író-rendező végül Oscar-díjat is kapott.

Kiemelt kép: Wikipedia

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!