Hogyan kerül egy szentendrei lakótelepi srác az aligátorok és az evenkik közé?
Ha valaki gyerekkoromban azt mondja, hogy a NatGeo felkér, hogy forgassak Floridában egy teljes filmet, akkor mindent aláírok. De nem gondolom egyedi történetnek az én esetemet. Az ember tudja, mit szeretne csinálni, mi az oda vezető út, a visszaigazolások által érzi, hogy tehetsége is van. Innentől kezdve már csak kitartás és egy-két kulcsember kell, aki az ember életébe belépve lehetőségeket ad neki. Nyilván nagyon hosszú út vezetett a Felszabadulás-lakótelep melletti erdőktől a floridai mocsarakig. Gyerekkoromban rajongtam a természetért, majd rájöttem, hogy ez egy szakma is lehet, amiből meg lehet élni, bár a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején nem mindenki gondolta ezt így. De mostanra ez kőkemény biznisz lett, elég nagy költségvetésekkel.
A barátaim kelet-német meg orosz fotógépekkel járkáltak, de ez a formátum engem nem fogott meg, mert iszonyú nehéz egy képbe belesűríteni mindent. Nehezebb, mint a film, viszont a film hosszabb és bonyolultabb folyamat. És akkor jött ez, hogy a kép mozoghat is. A gimnáziumnak volt egy VHS-kamerája, azt kölcsönkértem. Forgattam két filmet az osztálytársaimmal, az egyiket egy Örkény-novellából. Majd lementem - ha már annyit madarászok - a mocsárba forgatni, és az utóbbi jobban tetszett, mint a színészeket utasítgatni. Kevésbé stresszesnek éreztem, ami hatalmas tévedés volt, mert a természetfilmezés elég stresszes műfaj.
És egyben felfedezői műfaj is. Egy korábbi interjúban utalt rá, hogy milyen kreatív megoldásokra van szükség a különféle felvételekhez: csónakokat kell összekötözni egy jó felvételért vagy szagmentesítő bódét építeni. Ezek a technikai bravúrok egy játékfilm esetében is gyakran kihívást jelentenek, de egy természetfilm még több kreatív megoldást igényel.
Így van. Állandóan valami eszközt próbálunk, túlnyomórészt kudarccal. Mindig vannak ötletek, általában ezek egy szobában nagyon jól működnek, terepen azonban nem. A Vadlovakban például akartam olyan jelenetet, ahol a darvakat alulról egy hosszú dollyval (kamerakocsival - a szerk.) vesszük holdfényben. A díszlettervező barátaim készítettek speciális eszközöket, iszonyatosan jól működött. Kivittük, de nem sikerült, pedig minden megvolt hozzá. A filmkészítők egyébként gyakran elkövetik azt a hibát, hogy ennyi jó technika közül megveszik a felszerelést, majd kitalálják hozzá a felvételt. Szerintem fordított a sorrend: ha van egy jelenet, akkor ahhoz kell technikát keresni. Most például vasárnap egy halfajtáról kell felvételeket készítenünk Lappföldön, három-négy méter mély vízben élnek. Oda nem mehetünk hozzájuk, mert félnek, búvár nem is jöhet szóba. Készítettünk ezért egy kis tengeralattjárót, egy víz alatti drónt, amelyre egy kamerát építettünk. Most épp ezt tesztelik a kollégák. Meglátjuk, mi lesz.
Ez tehát nem csak úgy felfedezőműfaj, hogy a témát fedezi fel az ember, hanem a technikát is.
A Vadlovak esetében mi volt előbb meg ötlet szintjén: a vadló vagy a Hortobágy?
A Hortobágyról mindig is szerettem volna egy nagy filmet csinálni, mert már nagyon régóta járok oda, tinédzserkorom óta imádom ezt a tájat, és meg akartam mutatni, hogy ez nemcsak egy nagy puszta, hanem azt is, hogy mennyi élet van benne. Egy nagy filmhez azonban kell egy főszereplő, ne csak szép képek halmaza, egy diasor legyen. A film ötlete már 2013 óta megvolt, de évekig nem találtam megfelelő főszereplőt.
A Vad Magyarország forgatásán már belefutottunk a vadlovakba, de akkor még unalmasnak találtam őket ehhez, mert szemlátomást csak úgy legeltek. Aztán elolvastam róluk egy csomó szakirodalmat. Ekkor ért a felismerés: akkor jöttem rá, hogy megvan a sztori. Olyan érdekes szociális viszonyaik vannak, hogy éreztem, erre rá lehet építeni mindent. Rajtuk keresztül pedig be lehet vonni a többi élőlényt is. A koncepció is ez lett: úgy mutatjuk be a többi állatfajt, hogy a lovakkal közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban állnak. Ügyeltünk arra, hogy a többi állat is mindig egy képbe legyen komponálva a lovakkal.
A film főszereplője Cseppke, a csikó. Az ő "szereplőválogatása" miképp zajlott? Benne van a pakliban ugyanis - ahogyan azt a film is megmutatja -, hogy nem mindegyik csikó éli túl az első évét. Ezzel számoltak?
Igen. Nyilvánvalóan készülni kellett B-tervvel, volt két másik csikó is, de egy képet sem kellett felhasználni szerencsére ezekből a pótfelvételekből. Egyébként erre vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült ugyanazt a lovat végigkövetni. Ezt a film többször hangsúlyozza azzal is, hogy Cseppke anyjának van egy jellegzetes szőrhibája a pofáján, nagyon ügyeltünk, hogy ez végig látszódjon a hitelesség miatt. A kiválasztás során nem a csikót castingoltuk, hanem a csoportot. Olyan csoport kellett, amely értelmezhető nagyságú, tehát nem túl kicsi, nem túl nagy, hanem egy körülbelül tízfős csoport. A kutatók mutattak képeket vemhes kancákról, és így választottuk ki őket. Volt még egy kérésem, hogy fehér vagy világos csikó legyen, mert az kirí a többiek közül - Cseppke ilyen. De ha megnézed a filmet, ezt utólag nem látod, csak akkor, ha egy másik csikó mellett áll, akkor látható csak a különbség. Ráadásul más, kicsit komikus nehézségek is adódtak: eredetileg egy csődörcsikót akartunk, és vele kezdtük a forgatást, ám amikor megláttuk a hatalmas lópéniszt a felvételeken, akkor azt mondtam Jan Henrikssonnak (a film operatőre) hogy "akkor most átállunk egy kanca csikóra, mert ez egy családi moziban nem működik".
Azt lehet tudni, hogy Cseppke most hogyan éli a vadlovak életét?
Most vasárnap voltam lent megnézni a kutatókkal. Mindenkit megtaláltunk, Cseppkének van egy csikója.
Egy laikus számára hogyan kell elképzelni egy ilyen forgatást? Mekkora stábbal vonultak ki a lovak közé?
Általában hárman vagyunk, az operatőr, én és egy asszisztensünk, aki általában drónpilóta is. Ha speciális felvételekre volt szükség, mindig jött egy specialista, például éjszakai timelapse felvételekhez. Nagyon gyakran különváltunk, Jan például szeret három-négy napra beülni a lesbe. Egy csomó jelenetet úgy forgattunk le, hogy hiába szoktak hozzá a lovak az emberekhez, az ivásnál például nagyon félnek a kiszolgáltatott helyzet miatt. Az ivós jelenetet (amelyben több száz ló iszik a folyóból) úgy csináltuk meg, hogy ő napokra beült a lesbe, és várt, míg odajöttek a lovak inni. Mindez az évszakok szerint is változott: télen napkeltekor mentünk ki, és sötétedéskor jöttünk be, nyáron pont fordítva: akkor este kezdtük a munkát, kint aludtunk a pusztában, hiszen az állatok is aktívabbak este, illetve hajnalban, az ő ritmusukat követtük.
Egy természetfilm esetében felmerül az emberben a kérdés: vajon a készítők belenyúlnak-e a jelenetekbe? A Vadlovak esetében előfordult, hogy a stáb alakított egy-egy történést, körülményt?
A Vadlovakban nincsenek ilyenek, és erre nagyon büszke vagyok. Általában egy csomó természetfilmes - köztük én is - olyan eszközökhöz folyamodik, amelyet a természetben egyszerűen nem lehet megcsinálni, és muszáj kontrolált körülmények közt létrehozni. Ezzel szerintem nincs baj, ha a viselkedés, amit megörökítesz, természetes. Ebben a filmben nincs ilyen, többek közt ezért került csak bele például mindössze három kép a törpeegérről, mert csak úgy készülhetett volna több, ha mondjuk egy fürdőszobát berendezünk stúdiónak, amolyan mesterséges élőhelynek, és ott forgatjuk le a jeleneteket. Minden természetfilm tele van ilyenekkel, csak senki nem veszi észre. Sőt, sokszor még ez tűnik természetesebbnek, mint a valódi közegben felvett képek, annyira jól meg lehet csinálni ezt. Itt is megpróbáltuk, de aztán azt mondtam, hogy ez nem az a film.
Mongóliában, a vadlovak őshazájában is forgott volna a film, amelyet aztán a koronavírus-járvány meghiúsított. Mennyiben befolyásolta még a film elkészültét a járvány?
Ezt nem is igazán bántam, mert végső soron semmilyen szinten nem hiányzott ebből a filmből: így lett kerek. 2019-ben elmentünk a családommal megnézni a vadlovakat, és visszatekintve rájöttem, hogy nincs is szükség ezekre a jelenetekre, mert ott is ugyanazt csinálják az ugyanolyan lovak, csak a háttér más. Kíváncsi voltam ugyanis, hogy ott úgymond természetesebb körülmények között hogyan élnek, de minden ugyanolyan volt. Ez számomra egy megerősítés volt, amelyet a kutatókkal is megosztottam később, hogy például a csődörgyilkosságok, amelyek a filmben is helyt kaptak, nem azért vannak, mert itt a Hortobágyon kevesebb a helyük, hiszen ott is bőven van rá példa.
Nagyon fontos volt látnom, hogy a Hortobágyon nem valami egyedi elhajlást filmezünk, hanem a vadlovakra jellemző viselkedésformákat örökítünk meg.
A járvány ezen kívül nem annyira befolyásolta a forgatást. Néhány betervezett forgatás maradt el miatta, de már azokra sem volt szükség, annyi anyagunk volt. Az utómunkára viszont rányomta a bélyegét, bár a vágómmal már évek óta külön vágunk. Két dolog volt nagyon nehéz: a hangmunkákat levezényelni. Nem jó úgy dolgozni, hogy a rendező nem hallja ott a teremben a hangokat, hanem csak fülhallgatón keresztül. Nehezebb volt a munka például Liával is (Pokorny Lia, a film narrátora - a szerk.). Sokkal nehezebb ugyanis Skype-on instruálni őt, mint a valóságban, ráadásul ő is covidos lett, ami bonyolított a helyzeten.
Pokorny Liát mi alapján választotta narrátornak?
A hosszú casting során, több férfi színészt meghallgatva rájöttem, hogy ehhez a történethez női hang kell. Ekkor a fiatalabbik lányom, aki lovagol, azt mondta nekem, hogy akik ők tanítják, azok mind negyven fölötti nők. Belegondoltam, és én is ehhez társítottam a hangot. Ekkor rábukkantam Lia YouTube-csatornájára, ahol meséket olvas. Ő már egyébként képben volt a Vad Magyarországnál is, ráadásul nagyon szeret kirándulni, többször járt már a Hortobágyon. Elküldtem neki egy szövegrészt, ő felmondta, én pedig amint meghallottam az első két szót, és tudtam, hogy megvan.
Egy női hang a meséhez talán jobban is illik. Hogyan jött az, hogy mesejellegű történetként kerüljön vászonra a Vadlovak, és a gyerekek legyenek a célcsoport?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert a természetnél brutálisabb, kegyetlenebb, agresszívabb, szexistább dolog nincs a világon. De pengeélen kellett táncolni, hogy ebből egy családi mozi legyen. Sokkal durvább dolgokat is lefilmeztünk, amik végül emiatt nem kerültek bele a filmbe. Persze, nemcsak ezért nem kerültek bele, hanem mert végül nem illettek bele a cselekménybe. Néhánytól azért némelyik szülő biztosan dobott volna egy hátast.
Azért gondoltam, hogy a gyerekek a jó célközönség, mert velük kell kezdeni a szemléletformálást.
