Hétfőn a sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde, a Miniszterelnökséget vezető miniszterre, Dr. Gulyás Gergely és a kiemelt sportberuházásokért felelős államtitkár, Dr. Fürjes Balázs megerősítésével ritka kemény levélben szólította fel párttársukat, Szűcs Lajost, az országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnökét, a Magyar Tenisz Szövetség elnökét, hogy utóbbi pozíciójából adódóan haladéktalanul tegyen eleget a Kormány nemzetközi tenisztornára vonatkozó döntéseinek.

A levélben Szabó Tünde azt kérte a jogszabályban meghatározott eljárásrend szerinti előzetes értesítésének mellőzésével megkötött füves pályás WTA-torna megrendezési szándékát szíveskedjen haladéktalanul, de legkésőbb 2019. március 13. (szerda) 12 óráig visszavonni a WTA-világszervezet felé.

Nos, a Magyar Tenisz Szövetség MTI-nek eljuttatott közleményében jelezte

szerdai elnökségi ülésén elfogadta a szerződés felmondását és biztosította az EMMI-t arról, hogy a füves torna hatályba nem lépett szerződésének felmondása következtében ez a tényező nem befolyásolhatja hátrányosan az EMMI által támogatott salakpályás WTA-torna hazai megrendezését.

Az MTSZ ugyanakkor közleményében furcsa ellentmondásba keveredett. Azt állítják, már egy héttel ezelőtt, a sportolói nyílt levél megjelenését megelőzően felmondták a szövetség és a mallorcai WTA-torna jogtulajdonosa között kötött feltételes szerződést, amely a füves pályás Mallorca Open 2020-as magyarországi megrendezését szolgálta volna, és amely ugyanakkor soha nem lépett hatályba.

A kérdés csak az, ha a szövetség közleményében igazat állít, akkor

  • miért írt kőkemény felszólítást a sportért felelős szakállamtitkár,
  • miért kellett szerda délelőtt 10 órától rendkívüli elnökségi ülést tartson a szövetség és ezen miről határoztak?
  • Ha valóban korábban felmondták, akkor ezt elnökségi határozat nélkül tették, pont úgy, ahogy a füvespályás torára az elkötelezettséget is?
  • Ellentmondásos az is a szövetség kommunikációjában, hogy állításuk szerint a felmondás semmilyen kötbérfizetési kötelezettséget nem eredményez az MTSZ számára.A 24.hu úgy tudja azonban, hogy a Mallorca Open jogtulajdonosa fontolgatja a 400 ezer dolláros kártérítés behajtását a szövetségen nem teljesítés címén.

A szövetség közleményében ezek után minden felelősséget arra a Márky Jenőre hárít, aki jogtulajdonosa annak a WTA-tornának, amelyet a szövetséggel szemben támogatásáról biztosított magyar kormány is. A szövetség azt állítja:

  • Márky úgy tett vállalást a kormány felé a salakpályás verseny Budapestre való visszahozataláról, hogy arra semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt a végső döntést hozó nemzetközi szervezettől, azaz a WTA-tól.
  • A jogtulajdonos a verseny helyszínének módosítására vonatkozó január 15-i határidőt sem tartotta be, aminek következtében még jelenleg is Bukarest van megjelölve a WTA hivatalos versenynaptárban.

Előzmények:

Korábban beszámoltunk róla, hogy csütörtökön Fucsovics Márton és Babos Tímea arra kérte nyílt levélben a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), hogy vonja vissza a 2020-as nemzetközi füves pályás tenisztorna rendezését.

Fucsovics Márton és Babos Tímea nyílt levélben kéri a szövetséget, gondolja meg magát

Kérdés, a magyar tenisz elöljárói eleget tesznek-e a több korábbi éljátékos által is támogatott sportolók kérésének?

A fideszes Szűcs Lajos által vezetett Magyar Tenisz Szövetség erre válaszlevélben reagált, amelyben kifejtette, majd összehívnak egy elnökségi ülést, ahol döntenek, de szerintük a kormány által velük szemben támogatott, Márky Jenő jogtulajdonos szervezésében megrendezésre kerülő júliusi WTA-tornához nem elegendő a feltétel a kormánygarancia.

A teniszszövetség szerint a kormányhatározat smafu

A fideszes Szűcs Lajos által vezetett Magyar Tenisz Szövetség szerint Márky Jenőnek nem elegendő a versenyrendezéséhez a kormánygarancia.

A kormány szokatlan bekeményítése egy saját embere, az országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke, Szűcs Lajos által vezetett szövetségével szemben azért alakulhatott ki, mert az MTSZ az utóbbi időszakban versenyrendezés címen

A gazdálkodás miatt

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!