Múlt vasárnap debütált a Tehetség első látásra című műsor, ahol a 12 éves Sinka-Korsós Dotti is színpadra lépett, egy autót húzott el a fogával egy kötél segítségével.

Kapcsolódó

Tehetség első látásra: Egy 11 éves kislány a fogával húzott el egy autót

Dotti produkciója után a versenyzők szava is elakadt.

A kislánnyal nemrég az rtl.hu készített interjút, melyből kiderült, hogy különleges képességét édesapjától, Sinka "Popey" Zsolttól tanulta, akinek sikerült egy 95 tonnás tűzoltóautót is elhúznia a fogaival. Dotti kezdetben bevásárlókocsik elhúzásával próbálkozott, majd egy miniautót is sikerült elmozdítania.

A kislány már tízévesen világrekordot állított fel. Elmesélte, hogy akkoriban abban a teremben edzett, ahol Arnold Schwarzenegger is gyakran megfordult, amikor Magyarországon járt. A hely tulajdonosának jutott eszébe, hogy Dotti megpróbálhatná elhúzni a fogával a színész-testépítő terepjáróját, ezt pedig sikerült is megvalósítania. Elmozdította a 2,7 tonnás járművet, ilyen fiatalon elsőként a világon. Schwarzenegger ugyan nem nézte végig a produkciót, később úgy döntött, meglátogatja a kislányt.

Miattam jött el a Schwarzenegger Magyarországra, hogy találkozhasson velem. Egy jót beszélgettünk, és edzettünk is együtt

- mondta a hírportálnak Dotti, aki jelenleg új rekord felállítására készül, egy 4 és 6 tonna közötti magánrepülőt szeretne megmozdítani a fogával.

A kislány egyébként arról is beszélt, hogy az ilyen jellegű mutatványokhoz nagyon erős fogakra és állkapocsra van szükség, a legnagyobb teher a rágófogakra nehezedik ilyenkor, ezért rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, hogy biztos lehessen abban, nem tesz kárt a fogaiban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!