Kevesebb mint a felére csökkent az idei Oscar-gála nézőinek száma a tavalyihoz képest, írja az AFP. Míg tavaly 23,6 millió nézőt érdekelt a díjátadó, addig idén ez a szám mindössze 9,85 millió. Ez nemcsak a koronavírus és annak következtében jóval szűkebb körben, kevesebb produkcióval megrendezett műsornak köszönhető. Az Oscar évek óta lejtmenetet mutat a nézőszámok tekintetében. A díjátadó nézettsége már tavaly is rekordalacsony volt, mely 20 százalékos visszaesést jelentett a 2019-eshez képest. Összehasonlításképpen, a gála 2014-ben több mint 43 millió nézőt vonzott.

Kapcsolódó

Lehet, hogy épp a járvány lehel lelket a földön fekvő, megrugdosott Oscar-gálába

Eleve évek óta küzd hiába a csökkenő nézettség és a sorozatos botrányok ellen az Oscar, az idén mindezt a világjárvány tetézi, de a nyomás még jót is tehet a gálának. Mi várható a 93. Oscar-díjátadón?

A lap hozzáteszi, az idei gyér számokhoz viszont hozzájárult az is, hogy az év nagy részében zárva tartottak a mozik, így sok néző nem látott, sőt hallott több Oscar-jelölt filmről, ilyen volt például Chloe Zhao A nomádok földje című alkotása. Utóbbi három bezsebelt díjával az éjszaka nagy nyertese volt, a lejobb film, a legjobb rendező, valamint a legjobb női főszereplőnek járó Oscart is neki ítélték. A Kínában született Chloe Zhao ráadásul történelmet írt, ő lett az első nem fehér nő, aki megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart és a második nő a díj történetében.

A kínai állami média ennek ellenére nemigen gratulált Zhaónak, írtuk meg hétfőn. Az országban eleve alig adtak hírt az idei Oscar-díjról, miután a rövid dokumentumfilmes mezőnyben a hongkongi tüntetésekről szóló filmet is jelöltek, és a gálát sem közvetítették sehol, hiába számított már előzetesen is a pekingi születésű Zhao filmje a legnagyobb esélyesnek. Az utóbbi hetekben ugyanakkor a nacionalista kínai médiában néhány évvel ezelőtti interjúk részletei kezdtek terjedni, amelyekben Zhao kritikusan nyilatkozik a Kínai Kommunista Pártról.

Kapcsolódó

A Nomádok földjéről szólt a rendhagyó idei Oscar-gála

Volt, ahol bejött a papírforma, de akadtak meglepetések is. Ilyen volt a járvány miatt sokkal visszafogottabb Oscar-díjátadó.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!