A tálib fegyveresek szombaton már Afganisztán regionális fővárosainak jelentős részét ellenőrzik, miután elfoglalták az ország legfontosabb központjait, köztük Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahart - írja a BBC News. Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szerint az Afganisztánban uralkodó helyzet ellenőrizhetetlenné vált, és a civilek fizetnék a legmagasabb árat, ha a konfliktus folytatódna.


A tálibok parancsnokai és gyalogos katonái a BBC-nek azt mondták, eltökélt szándékuk, hogy új jogrendet vezessenek be, amely az iszlám vallásjog, a saría általuk megalkotott értelmezésén alapul. Afganisztánban korábban a tálib fegyveresek az iszlám vallásjogra hivatkozva többek között kövezéseket és csonkításokat is végeztek.

Az AP News azt írta, Asraf Ghani afgán elnök szombaton televíziós beszédet mondott. Ez volt a nyugatbarát elnök első nyilvános fellépése a legutóbbi tálib győzelmek óta. Az elnök azt mondta, nem adják fel azokat a vívmányokat, amelyeket a tálibok visszaszorítása mellett megvalósított az ország az elmúlt húsz évben. Mint mondta: egyeztetéseket kezdtek politikai vezetőkkel, az afganisztáni közösségek különböző szintjeinek képviselőivel és nemzetközi szövetségeseikkel. Részleteket erről azonban nem árult el.

A tálibok az utóbbi napokban jelentős mértékben nyomultak előre, elfoglalták többek között Kandahár és Herát városokat, amelyek az ország második és harmadik legnagyobb települései.

A tálib fegyveresek a 34 afganisztáni tartományból így már 18-at ellenőriznek.

A nyugatbarát afgán kormány egyelőre tartja magát az ország közepső és keleti részén, valamint még az övék Kabul és Mazar-e-Sarif. Ez utóbbi Afganisztán negyedik legnagyobb városa, egyben tartományi székhely, amely ellen az AlJazeera értesülése szerint a tálibok szombaton indítottak összehangolt támadást.

Mivel területileg most már a tálibok irányítják a háború sújtotta ország mintegy kétharmadát, afgánok ezrei menekültek a főváros, Kabul viszonylagos biztonságába. Az Egyesült Államok és több európai ország megkezdte a nagykövetségek személyzetének evakuálását, mivel a tálib fegyveresek egyre veszélyesebb mértékben közelítik meg Kabult.

A helyzet alakulása miatt Washington péntekre virradóra bejelentette: háromezer katonát küld a kabuli nemzetközi repülőtérre, hogy segítsék a diplomaták és az amerikai állampolgárok evakuálását. Ennek a kontingensnek az előőrse már meg is érkezett Kabulba, a többiek vasárnap érkeznek. London hatszáz katonát telepít az afgán főváros repülőterére hasonló céllal.

Az MTI hírügynökségi információkra hivatkozva azt írja, a nagyvárosok közül már csak Kabul és Dzsalalábád van a kormányerők kezén. A tálibok a Reuters által idézett amerikai hírszerzési értékelések szerint harminc napon belül körülzárhatják, három hónapon belül pedig el is foglalhatják Kabult.

The Taliban takeover the main radio station in Kandahar, renaming it the Voice of Sharia. Voice of Sharia radio broadcasts started in AM and FM in the capital of Kandahar province and in all districts. Sharia radio broadcasts can be heard on airwaves at ۱۳۰۵ am and fm 105.2. pic.twitter.com/otlJlkJ6mA

- hurriyatpk (@hurriyatpk1) August 14, 2021

A tálibok szombaton nyilvánosságra hoztak egy videófelvételt, amelynek tanúsága szerint elfoglalták a fő kandahári rádióállomást, és átnevezték azt a Saría Hangjára. A felvételen egy meg nem nevezett tálib elmondja, hogy a rádió minden alkalmazottja jelen van, és ezentúl híreket, politikai elemzéseket és Korán-olvasást fognak közvetíteni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!