Mindenki megnyugodhat: az új Szörnyellában egyetlen kutyának sem esik bántódása. Mi több, eszébe sem jut senkinek, hogy bántsa őket. Ezzel nem árultunk el semmi lényegeset a filmről, mert ki gondolta volna komolyan, hogy 2021-ben bárki is pettyes dalmaták lenyúzott irhájából akarjon bundát készíteni egy Disney-filmben? Csecsemők sem érezhetik magukat akkora biztonságban, mint 101, vagy akárhány filmes kiskutya.
Amikor 25 évvel ezelőtt Glenn Close húzta a fejére Szörnyella De Frász fekete-fehér parókáját, keveseknek jutott eszébe, hogy az élőszereplős 101 kiskutya több mint fárasztó gagyi: a megérdemelten elfelejtett, 1994-es A dzsungel könyvével együtt előhírnöke a következő évtizedekben sorra elkészülő, a Disney-rajzfilmfigurákat jobb sorsra érdemes filmsztárokkal behelyettesítő remake-eknek. Az egyszerű újrafeldolgozásoknál egy hangyányit több szív és lélek szorult a Demónába, amely a Csipkerózsika főgonoszára koncentrált a szende királykisasszony helyett.
Nem véletlen, hogy a Demóna receptjét kölcsönvevő produkciók sorát nem a Frollo: Megbocsátható kéjvágy vagy a Hádész: Alvilági mókamester gyarapítja, hanem a Szörnyella. Ebből a figurából ugyanis kézenfekvő módon lehet napjaink feminista trendjeinek megfelelő, lázadó hősnőt faragni - persze csak akkor, ha elkötelezett kutyabarátként értelmezik újra.
A Szörnyella dickensi alaphelyzete, miszerint egy elárvult kislányból zsebtolvaj, majd divattervezői ambíciókat dédelgető modern nő lesz a hetvenes évek Londonjában, egyszerre rémesen elcsépelt és lefegyverzően cinikus. Szörnyella nem egyszerűen öntörvényű, nonkonformista, szabad nő, a maga ura a szexista és képmutató brit felsőosztályban, mert ennyitől még nem lett volna elég rokonszenves a Disney producerei által elképzelt nézőknek. Úgyhogy árva is lett, aki jogos bosszút forral az édesanyja haláláért, ráadásul Emma Stone alakítja, aki alkatilag képtelen mást játszani, mint mindenki kedvenc tűzrőlpattant fruskáját. Az igazi meglepetés nem az, hogy Szörnyella és a kiskutyák kölcsönösen imádják egymást, hanem hogy ebből a centire kiszámolt és gyerekbarátra hangolt, mindenfajta eredetiséget és bátorságot nélkülöző felütésből teljesen élvezhető, helyenként kifejezetten szórakoztató film kerekedik.
Miután Szörnyella állást kap a legmenőbb londoni divatházban, a zsarnoki természetű Bárónőnél, a történet Az ördög Pradát visel kiskutyás adaptációjaként folytatódik, Meryl Streep helyett Emma Thompsonnal, de legalább ugyanannyi foghegyről odavetett, megsemmisítő félmondattal, öntetszelgő pózzal és hasonlóan mérgező munkahelyi környezettel. A Bárónő természetesen felfedezi magának az Estella néven anyakönyvezett, tehetséges asszisztenst, és mentori viszony alakulna közöttük, ha Estella nem jönne rá, hogy a Bárónő ismerte az édesanyját. Innentől rivalizálni kezd vele, ez pedig alkalmat ad rá Jenny Beavan jelmeztervezőnek, a film legfontosabb alkotójának, hogy parodisztikusan eltúlzott báli ruhákkal, a fél utcát beterítő uszályokkal és lángra lobbanó kámzsákkal nyűgözze le a közönséget.
Az összhatás olyan, mintha két órába sűrített divatbemutatót kapnánk David Bowie összes alkotói korszakáról, különösen, hogy Craig Gillespie rendező jobbnak látta megvásárolni a hatvanas-hetvenes évekbeli slágerkatalógus jelentős részét. Ki ne szeretne körbenézni egy csodálatos részletességgel berendezett londoni divatáruházban (produkciós tervező: Fiona Crombie), miközben elhangzik a Time of the Season a Zombiestól? Kit zavar, hogy Szörnyella illegális divatbemutatót tart a sötét éjszakában, amíg hű barátja, Jasper a Stooges-féle I Wanna Be Your Dogot gitározza? Nos, vannak, akik szerint ezeket a számokat már csak nagyon nyomós okkal lehetne betétdalként használni, vagy úgy sem, de a Szörnyellát ők kerüljék el messziről.
A rendező is érezhette, hogy a Szörnyella nem bővelkedik megjósolhatatlan fordulatokban, ezért videoklipek füzérévé alakította a cselekményt, amelyek az extravagáns külsőségek, az ezredszerre is vagány popslágerek és a fekete-fehér parókában is elragadó Emma Stone köré épülnek. Az utóbbi években hasonló döntést hozott két másik mozgóképes feminista divatbemutató rendezője, Zack Snyder (Sucker Punch - Álomháború) és Cathy Yan (Ragadozó madarak) is, ám az Én, Tonyával Oscar-közelbe került Gillespie sokkal józanabb és illedelmesebb náluk. Ezért tisztességesen végigmeséli Szörnyella történetét, gondosan ügyel a szálak elvarrására és a 101 kiskutyával összecsengő gegekre. Mindezt úgy, hogy a tíz év alatti nézők is tudják követni a zenés betétek miatt túl hosszúra nyúló, több mint kétórás sztorit - feltehetően a gyerekek kedvéért mondanak el minden új információt ötször-hatszor a szereplők.
A film végül sikerrel alakítja a punkkorszak szuperhősnőjévé Szörnyellát, de csak annyira, amennyire egy klasszikus Disney-rajzfilm élőszereplős változatától ez kitelik. Vagyis annyira punk, amennyire a Ramones-feliratos H&M-pólók.
Ám ha azokra ránézünk, mégiscsak eszünkbe juthat, hogy a Ramones remek együttes, és hasonló emlékeztető hatása a Szörnyellának is van. Színes, hangos, látványos brosúrája ez a film egy igazán menő figurának.
Szörnyella (Cruella), 2021, 134 perc. 24.hu értékelés: 6/10.
