Székely Norbert szövetségi kapitány hangsúlyozta, hisz abban, hogy a magyar válogatott jó utolsó mérkőzést játszik a belgák ellen szombaton a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság alsóházi rájátszásában, melynek győztese kijut az olimpiai selejtezőtornára.


"Nem nagyon tudok mást mondani mint belga kollégám, Philip Mestdagh, a csütörtök este még lehetett a csalódottságé, de a pénteki nap már az utolsó meccsünkre való felkészülés jegyében telik. Csütörtök este már elkezdtük a videózást, elterveztük a hátralévő edzéseket, és persze megnéztük a leendő ellenfél negyeddöntőjét" - mondta a Székely a pénteki edzés után a Beograd Arenában.

A sportban talán kicsit könnyebb a negatív dolgokat feldolgozni, mert két napra rá már esély nyílik kijavítani, és hiszek abban, hogy jó utolsó meccsünk lesz holnap

- fejtette ki a kapitány, majd rátért arra, hogy a túloldalon van néhány kivételes képességű játékos, közülük is kiemelkedik Emma Meesseman, aki áprilisban tagja volt az Euroliga-címét Sopronban megvédő orosz Jekatyerinburgnak.

"Ő a világ egyik legjobb játékosa, aki amellett, hogy remek kosárlabdázó, egyensúlyban is van fizikailag és lelkileg egyaránt. A meccs egyik kulcskérdése lesz, hogy vele mit tudunk kezdeni. A belga csapat kifejezetten stílusos és szép kosárlabdát játszik, de nekünk az ő testükön keresztül vezethet az út az olimpiai selejtezőbe".

Arra a felvetésre, hogy az Eb előtt a csoportból való továbbjutás volt a cél, csütörtökön viszont már az elődöntő is elérhető közelségbe került, Székely azt mondta:

A sport mindig újabb esélyeket ad, ez a szép benne. Megpróbálunk élni vele szombaton.

A magyar és a legutóbb Eb-bronzérmes belga válogatott a pénteki szünnapot követően szombaton 12.30-kor csap össze az olimpiai selejtezőtornáért kiírt alsóházi rájátszásban.

Az Eb-ről az első hat helyezett - azaz az elődöntősök mellett az alsóházi rájátszás két győztese - vehet részt a jövő februárban sorra kerülő, 16 csapatos kvalifikációs tornán. Ennek során négy csoportban küzdenek majd a csapatok, és mindegyikből az első három jut ki a tokiói játékokra.

Érdekes, hogy a selejtezőtornán a tavaly világbajnok Egyesült Államok és a házigazda Japán is szerepel, noha ők már automatikusan kvótához jutottak, így a számukra nincs tétje a kvalifikációnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!