A szokásosnál jóval később indulhatnak az idei bértárgyalások a versenyszférában a járvány okozta bizonytalanság miatt. Az idén az országos érdekegyeztetés keretében a jövő évi minimálbérekről is határozniuk kell a feleknek, mivel a jelenlegi, két évre szóló megállapodás 2020-ig szól - írja a Magyar Nemzet. És mivel a minimálbér összege befolyásolja az afelett keresők bérét is, ezért lényegében a dolgozók nagy részének kerestét befolyásolja, mennyi a legkisebb kereset.


A kormányközeli lap azt az információt kapta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökétől, hogy október végén kezdődhetnek el a tárgyalások a minimálbérről amunkaadói szervezetek és a szakszervezetek között. És hogy a szakszervezeti vezető hosszú, év végéig nyúló egyezkedésre számít.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének illetékese arról tájékoztatta a lapot, hogy bár nagylétszámú leépítések nincsenek, de kislétszámú elbocsátások igen.

Kiemelt kép: Fotó: 24.hu/Berecz Valter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!