A legtöbb szavazatot a maradáspárti Katalán Szocialista Párt (PSC) kapta, de ez korántsem jelenti a győzelmüket. Egyrészt azért, mert 23 százalékukkal ugyanannyi mandátumhoz jutottak, mint a 21 százalékot - 45 ezerrel kevesebb szavazatot - elérő függetlenségpárti Katalán Köztársasági Baloldal (ERC). Szám szerint 33-hoz. Másrészt,
noha 2006 óta nem voltak ilyen eredményesek a szocialisták - 2017-es szavazatarányukat egyenesen megduplázták -, az összes szeparatista párt együtt 74 mandátumos többséget szerzett a 135 fős barcelonai parlamentben,
ahol 68 mandátum is elég a többséghez.
Az elmúlt egy évben népszerűvé váló (székéből a kampány miatt távozó) spanyol egészségügyi miniszterrel, Salvador Illával az élen indított szocialista kampány sikeres volt - hiszen még sosem nyertek katalán választást -, de nem eléggé, mert szinte kizárt, hogy kormányt alakíthassanak.
Katalóniában ugyanis a hagyományos bal-jobb megosztottságnál fontosabb - főleg a 2017-es politikai krízis óta - a Spanyolországtól való függetlenség kérdése, így hiába lenne többsége a baloldalnak a két legtöbb szavazatot elérő párttal, illetve a kisebbik spanyol kormánypárttal, az újbalos Podemosszal és szövetségeseivel. A szeparatista pártok - a baloldali köztársaságpártiak is - közvetlenül a választás előtt megállapodtak arról, hogy nem működnek együtt Illával és a szocialistákkal, mert ők elutasítják a régió önrendelkezését. Ha nem rúgják fel a megállapodást, az azt jelenti, hogy a köztársaságpártiak a brüsszeli "száműzetésben" élő korábbi elnök, Carles Puigdemont 32 mandátumot szerző Együtt Katalóniáért (JxCat) nevű pártjával köthetnek ismét koalíciót, csak most az előbbiek adhatják az elnököt, valószínűsíthetően a Quim Torra leváltása óta Katalóniát vezető alelnököt, Pere Aragonèst.
A szélsőbaloldali Népi Egységgel (CUP) pedig abszolút többsége van a függetlenség híveinek a törvényhozásban. 74 mandátumot birtokolnak, ami néggyel több a négy évvel ezelőttihez képest, amikor nagyon fel volt paprikázva a népszavazás után a közhangulat. Sőt, a szavazatarányuk most először lépte át az 50 százalékot, 2017-ben is csak 47,5-öt értek el.
Illa az eredményt úgy értelmezte, hogy "itt az ideje lapozni", a spanyol miniszterelnök, a szocialista Pedro Sánchez úgy, hogy az eredmény lehetővé teszi az újraegyesítést. A szeparatisták viszont úgy látják, hogy a több mint 50 százalékos szavazatarányuknak következményekkel kell járnia, és Aragonès szerint a 9-13 évre bebörtönzött politikusok, aktivisták amnesztiája nélkül nincs értelme tiszta lapról beszélni.
Keserű a vereség a legnagyobb spanyol ellenzéki pártnak, a konzervatív Néppártnak (PP), ami noha lazított a függetlenséget ellenző véleményén, tovább gyengült, és csak három mandátumot szerzett meg.
A jobboldali populista viszont Vox először került be a katalán törvényhozásba: egy félig afrikai származású vezetővel és a "Katalónia iszlamizálódása", valamint a katalán függetlenség elleni kampánnyal rögtön 11 helyet szereztek, így övék a parlament negyedik legnagyobb frakciója.
Az előző, 2017-es választás győztese, a liberális Polgárok (Ciudadanos) 30 mandátumát elvesztette, javarészt a Voxhoz pártoltak át szavazóik, így hat mandátummal a második legkisebb frakcióvá váltak úgy, hogy a maradáspártiak az előző választáson még leginkább rájuk voksoltak.
Közelebb kerül a függetlenség?
A választás azután vált szükségessé, hogy szeptemberben az addigi elnököt, Quim Torrát leváltották, mert függetlenségpárti szimbólumokat helyeztetett ki a középületekre. És noha most jó eséllyel újból ugyanaz a koalíció alakíthat kormányt, már Torra távozása előtt kiéleződött a két koalíciós párt közötti ellentét, egyre inkább megosztottak abban, hogyan kellene elérni Katalónia függetlenségét. A nacionalista-konzervatív Együtt Katalóniáért radikálisabb, újabb függetlenségi népszavazással akarja kikényszeríteni ezt, a köztársaságpártiak viszont hajlandók lennének tárgyalni Madriddal. Nemzeti szinten több kérdésben is segítették Sánchez miniszterelnököt és kisebbségi kormányát, valamint az elmúlt években a függetlenség elé helyezték - legalábbis egy időre -, hogy a bebörtönzött politikusok amnesztiát kapjanak a központi hatóságoktól (így például vezetőjük, Oriol Junqueras is, aki a kampány miatt a hétköznapokra kijöhetett a börtönből).
Várhatóan napokig tárgyalnak majd a szeparatista pártok egymással, arról nem is szólva, hogy a többségi kormányhoz szükségük lenne a szélsőbaloldali CUP képviselőire is. Így akár az is előfordulhat, hogy újabb szavazást kell kiírni.
A helyzetet nehezíti a társadalom megosztottsága: egy közelmúltban készült felmérés szerint 47,7 százalék van a függetlenség mellett, 44,5 százalék ellene, és ahogy említettük, a szeparatisták is megosztottak abban, hogy hogyan lehetne elérni a függetlenedést.
Az elmúlt negyven év legkülönlegesebb választásának tartja a vasárnapit a barcelonai La Vanguardia című lap, ugyanis nagyon későn derült ki, hogy mikor tartják meg. Több párt és a kormány is az elhalasztását kezdeményezte, végül két héttel ezelőtt döntött a katalán legfelsőbb bíróság arról, hogy a pandémia ellenére megrendezik a választást.
A járványhelyzet így is komoly nehézségeket jelentett, először is, mert nem sikerült elég szavazatszámláló biztost toborozni. A kijelölt 82 ezer ember 40 százaléka orvosi igazolással mentesült a kötelezettség alól, sokan ugyanis tartottak a fertőzéstől - Spanyolországban már a járvány harmadik hulláma szedi áldozatait.
Egyéb szabályokat is hoztak, szavazóhelyiséggé alakították át piacokat, a tarragonai bikaviadal-arénát, az FC Barcelona majdnem 100 ezres stadionját, a Camp Nout, délelőtt pedig csak a veszélyeztetett korúak szavazhattak, majd az urnazárás megelőző egy órában, a "zombiórában" azok, akik jelenleg is koronavírusosok, vagy karanténban vannak. Ekkorra a biztosokat már úgy beöltöztették, mint a Covid-osztályok dolgozóit a kórházakban.
A vírushelyzet miatt szakértők a hétvégét megelőzően alacsony részvételre számítottak. Végül a választásra jogosultak 54 százaléka megjelent voksoláson, ami nem tűnik olyan kevésnek, de legutóbb 79 százalék ment el szavazni. Igaz, az Katalónia történetnek rekordja, amit magyaráz, hogy csak pár hónappal előtte tartották a nagy botrányt kiváltó első függetlenségi referendumot, aminek a végén politikai vezetőket (például Junquerast) és aktivistákat börtönöztek be, mások, mint a már említett Puigdemont elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől. A mostani viszont az eddigi legalacsonyabb részvételű választás volt, főleg a városi területeken, amelyek pedig inkább maradáspártiak, mint a vidék.
