Ez nem a mi háborúnk, Magyarország ki akar maradni belőle


- fogalmazott Szijjártó Péter, miután a NATO keleti szárnyához tartozó országok külügyminisztereivel tárgyalt csütörtökön Pozsonyban. Szijjártó a közmédiának nyilatkozva kijelentette: Magyarország ragaszkodik ahhoz a döntéshez, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába, területén nem enged át fegyvereket, illetve ellenzi az orosz kőolaj és földgáz importjára vonatkozó szankciók bevezetését.

A 444 szúrta ki, hogy Ivan Korčok szlovák külügyminiszter, annak kapcsán, mi Magyarország álláspontja az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban, azt mondta:

Fontos, hogy a szövetség egységes legyen. A magyar külügyminisztertől is egyértelmű állásfoglalást kértem a találkozónk során.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!