Annak ugyanis van más feltétele is, aminek viszont az ügyfelek alig egyötöde felel csak meg. Az arányok kibocsátó bankonként eltérhetnek.


Augusztus 1-jétől újra vásárolhatunk a boltokban, élelmiszerüzletekben is SZÉP-kártyával, egészen az év végéig. Korábban, 2022 elején öt hónapon keresztül volt már ilyen lehetőség, most az árstopok kivezetése után él ezzel a kormány.

Májusban 4,7 millió foglalkoztatott volt, közülük körülbelül 1,4–1,5 millióan kaphattak munkaadójuktól a SZÉP-kártyájukra pénzt. A kormány ezen kívül egyszeri 200 ezer forintos pluszjuttatásra is lehetőséget biztosít a pihenőkártyán keresztül. A 24.hu számításai szerint ugyanakkor a felhasználóknak a töredéke lesz csak jogosult erre a pénzösszegre. A lap megkérdezte a négy kártyakibocsátó bankot arról, hogy mennyi juttatásra számíthatnak az ügyfeleik.

Az OTP-nél kiadott SZÉP-kártyákra szintén idén május végéig mintegy 1,2 millió kártyabirtokos kapott feltöltést, az év első öt hónapjában átlagosan 126 ezer forint érkezett egy kártyára. A bank szerint a korábbi évekhez hasonlóan az idén is a vendéglátás volt a legnépszerűbb felhasználási cél, ezt követte a szálláshelyhez kapcsolódó kiadások fedezése, majd a szabadidő célú költés.

Az MBH-nál az idén eddig az átlagos feltöltés 159 ezer forint volt, ennél részletesebb adatot nem osztottak meg.

A kormányrendelet szerint legfeljebb 200 ezer forint értékben feltölthetik a munkáltatók a SZÉP-kártyákat augusztus és az év vége között, erre a pénzre pedig ugyanúgy kedvezményes adózási szabályok vonatkoznak, mint az éves maximum 450 ezer forintos keretre. A lap azt szerette volna megtudni, a kártyatulajdonosok közül hányan kaphatnak plusz 200 ezer forintot, ez ugyanis csak azoknál jöhet szóba, akik már megkapták, vagy az év végéig jó eséllyel megkapják az 450 ezres juttatást.

A K&H válasza alapján május 31-éig az aktív kártyabirtokosok nagyjából egy százaléka érte el vagy haladta meg a 450 ezer forintos juttatási keretet, és az év végéig az aktív kártyabirtokosok várhatóan 10 százaléka éri majd el vagy haladja meg azt.

Az OTP-nél egy kicsivel jobb az arány: az 1,2 millió kártyatulajdonosból, aki feltöltést kapott, körülbelül 216 ezren lehetnek, akik jogosultak a plusz 200 ezer forintra.

Az MBH-nál az idén mindössze a kártyabirtokosok 1,3 százalékánál érte el eddig a munkáltatói juttatás a 450 ezer forintos plafont. Összességében azt írták, a feltöltések 15 százaléka lépheti túl az éves béren kívüli juttatási keretet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!