Négy szettben legyőzte Sztefanosz Cicipaszt és bejutott az Australian Open döntőjébe a második helyen kiemelt Danyiil Medvegyev. A 25 éves orosz teniszező karrierje második Grand Slam-győzelmére hajt, tavaly a US Opent nyerte meg.

Kapcsolódó

Nadal lesöpörte a riválist, egy lépésre a történelmi sikertől

A spanyol klasszis bejutott az Australian Open döntőjébe, vasárnap a 21. Grand Slam-győzelméért játszhat.

Míg Cicipasz egész gyorsan letudta a negyeddöntős mérkőzését, addig Medvegyev kétszettes hátrányból fordítva, meccslabdát is hárítva jutott be a legjobb négy közé, így arra lehetett számítani, hogy majd a görög játékos lesz frissebb. Ennek viszont nyoma sem volt pénteken, az orosz rövidítésben hozta az első szettet, majd elveszítette a másodikat, ráadásul összeveszett a székbíróval is - azt kifogásolta, hogy ellenfele apja folyamatosan tanácsokat adott fiának még a játékok közben is.

Hülye vagy? Megőrültél? Miközben az apja minden egyes pontnál beszél? Válaszolnál a kérdésemre? Beszélhet az apja minden egyes labdamenet után? Hogy lehet valaki ennyire rossz egy Grand Slam-elődöntőn? Rám figyelj, hozzád beszélek!

- fakadt ki Medvegyev, és ekkor még akár benne volt az is, hogy ezen teljesen félrecsúszik a meccse.

Nem így történt, mert bár ez a második szett közben történt, amit elbukott, a következő játszmát úgy kezdte, hogy hárított két bréklabdát, majd 5-4-es vezetésnél elvette a görög adogatását. Az utolsó szett már az orosz örömjátékát hozta, egy nyert gémet engedett csak ellenfelének és bejutott a döntőbe - a székbírótól elnézést kért.

Az a Rafael Nadal lesz az ellenfele, aki pályafutása 21. Grand Slam-győzelméért lép pályára.

sofascore.com

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!