A Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közösen nyerte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közvélemény-kutatásra és tanulmányírásra vonatkozó közbeszerzését - derül ki a 24.hu birtokába jutott szerződésből (amit .pdf-ben itt talál).

Az 1,3 milliárd forintos keretszerződés szerint a nyertesek Magyarországon a gazdasági kilátásokat és a szociális változásokat, Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában és Szerbiában pedig a határon túli magyaroknak a magyarországi helyzethez való viszonyulásait vizsgálják.

Idén ezzel együtt már 2,7 milliárd forintnyi megbízást kapott Palkovics László tárcájától a csoport. Az év elején a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Századvég Politikai Iskola Alapítvány 1,4 milliárdos megbízást szerzett meg az ITM-től, akkor azt vállalták, hogy az idősek társadalombeli szerepével és az EU-s problémákkal kapcsolatban végeznek kutatásokat és összegzik eredményeiket. Tavaly pedig 905,5 millió forintos megbízást kaptak az akkor még Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak nevezett tárcától migrációkutatásra.

A csoporthoz több csatornán is ömlik a közpénz. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány a Balásy Gyula-féle kommunikációs cégek állandó alvállalkozója volt azokban a tízmilliárdos keretértékű megbízásokban, amelyeket a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivataltól (NKH) az utóbbi években.

2016-ban a Népszabadság írta meg, hogy négy év alatt 1,4 milliárd forintért próbál magáról kedvező véleményt vásárolni Washingtonban a magyar kormány. A szerződést Connie Mack lobbista két cége a Századvéggel konzorciumban kapta meg, ebből a Századvégnek havonta 10,2 millió forint jut.

Kormányzati kapcsolataik egyébként is rendkívül erősek: több mint egy évtizedet töltött a Századvégnél Giró-Szász András, a Miniszterelnökség korábbi, kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettesét, Orbán Balázst pedig egyenesen innen igazolták.

Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselõk elállják a házelnöki pulpitusra vezetõ lépcsõt az Országgyûlés plenáris ülésének kezdete elõtt 2018. december 12-én. Elöl Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetõje, Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselõ, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselõje, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselõ és Tordai Bence, a Párbeszéd képviselõje (b-j). MTI/Máthé Zoltán

A kormányközeli Századvég kitalálta, hogyan lehetne megfegyelmezni a képviselőket

Az Index úgy tudja, a parlament már tavasszal elfogadhat egy etikai kódexet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!