A hírügynökség helyszíni riportja szerint a sűrűn lakott Tokióban augusztus közepén még naponta 6000 új fertőződést regisztráltak, most száz alatt van ez a szám a fővárosban, és erre 11 hónapja nem volt példa, írja az MTI.


A bárok és a személyvonatok újra zsúfolásig telve vannak, és a hangulat szinte fesztiváli, mintha a lehető legtermészetesebb volna, hogy a járvány pillanatok alatt visszahúzódott. Az óvatosságból annyi maradt meg, hogy általános a maszkviselés.

Az AP emlékeztet rá: Japánban - eltérően sok európai és más ázsiai országtól - a járvány idején nem volt kijárási korlátozás, csak néhány egészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek ki, amely azt jelentette, hogy a vendéglátóhelyeket korábban zárták be, és ezek nem szolgálhattak fel alkoholt. De más közösségi helyek nyitva maradtak. A sport- és kulturális rendezvényeken az egészségügyi hatóságok csak a távolságtartást javasolták.

Az amerikai hírügynökség helyi szakértőket faggatott a járvány gyors csökkenésének vélhető okairól. A magyarázat a szakemberek szerint a későn megkezdett, de aztán felgyorsult tömeges oltásban, az éjszakai szórakozóhelyek időről időre, a vírus terjedésekor a különböző régiókban történt bezárásában, és az általános maszkviselésben rejlik. Júliusban például már napi 1,5 millió adag oltást adtak be.

Mostanra a lakosság csaknem 70 százalékát beoltották, és feltűnően magas a 64 évnél fiatalabbak beoltottsági aránya. Ez utóbbinak a nyájimmunitáshoz hasonló hatása van Tateda Kazuhiro virológus professzor szerint. Ő azonban arra is figyelmeztetett, hogy külföldi tapasztalatok alapján a nagy beoltottsági arány nem ad teljes biztonságot, hiszen az oltóanyagok hatásfoka nem száz százalékos, és védőhatásuk idővel csökken.

Koronavírus

Már csak két ország van, ahol egyetlen oltást sem adtak még be

Burundin hétfőn adták be az első vakcinákat.

Izraelben elkezdenek AstraZenecával oltani

Romániában közel kétezer koronavírusos beteg van kórházi várólistán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!