Több mint 30 ezren válaszoltak arra az online kérdőívre, amelyben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az október 6-án megszavazott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről kérdezte az ápolókat, szakdolgozókat. Az október 9-én indított és 13-án lezárt felmérésből kiderül, hogy a válaszadók közel harmada (több mint 8700-an) a törvény hatására véglegesen elhagyná az egészségügyet. 12 százalékuk a magánegészségügyet választaná, közel háromezren pedig a külföldi munkavállalást jelölték meg válaszként.

A kérdőívet kitöltők mindössze hat százaléka írná az új munkaszerződését.

Kiderült az is, hogy a szakdolgozók túlnyomó többsége aláírásgyűjtésbe kezdene, de 8700-an (ez a válaszadók 28 százalék) utcai demonstrációval, vagy valamilyen más megmozdulás szervezésével tiltakozna a törvény ellen. Magas az arányuk azoknak is (23 százalék), akik letétbe helyeznék a felmondási nyilatkozatukat.

Babonits Tamásné, a szakdolgozói kamara alelnöke a Népszavának elmondta: szerda reggel levelet küldtek Pintér Sándor belügyminiszternek, és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének, amiben jelezték, hogy milyen kockázatokat látnak a felmérés adatai alapján az új törvény bevezetésének és egyeztetést kértek a módosításokról. Az alelnök szerint az új jogállási törvény pánikot keltett a szakdolgozókban, és már most annyian keresnek állást, hogy az lassan veszélyezteti a kirendeléseket.

A Magyar Orvosi Kamra kedden adta át javaslatait Pintér Sándornak.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!