Amennyire spoileresnek tűnik a filmcím, annyira meglepő, hogy ebből mit hozott ki a Netflix. Végre nem egy buta, egyötletes tucatfilm a Tyrone klónja. Kimondottan okos, színes-szagos, sci-fi zsánerbe öltöztetett társadalomkritika.
Hiába árul el sok mindent filmünk címe, én nagyon nem erre számítottam. Amit Fontaine-éktől kaptam, az
Miért írtam Fontaine-éket és nem Tyrone-ékat? Ez is egy zseniális húzás és hatalmas fricska, az író-rendező Juel Taylortól, amit a film legvégén fogunk megérteni.
Főszereplőnk Fontaine (John Boyega) egy piti drogdíler, aki bár nagyon erős és akaratos, sokszor túlfeszíti a húrt, és az egyik ilyen alkalommal ez vissza is üt: megölik. Majd másnap felébred, mintha mi se történt volna. Üzlettársa, aki foglalkozását tekintve strici,
Fontaine, Charles és Charles egyik nagyra becsült prostituáltja, Yo-Yo (Teyonah Parris) egy olyan kormányösszeesküvésbe keverednek bele, ami sokkal komolyabb annál, minthogy a helyi drogdílert - akinek a neve nem is Tyrone - klónozták.
Nagyon összetett mű Juel Taylor első rendezése. Egyszerre érezni benne Spike Lee stílusjegyeit és dumáit, valamint Jordan Peele humorát és társadalom-kritikáját. Miközben nevetünk a pergős poénokon, a párbeszédek sokszor nagyon komoly kérdésköröket érintenek. Az afroamerikai kultúra, a rasszizmus, az erőszak és a gyász feldolgozásának tematikáit kiemelten körbejárják, miközben a mű zsánere egy konteós, erősen szarkasztikus sci-fi paródia.
A világkép, amit a Tyrone klónja lerajzol, hiába tűnik tudományos fantasztikumnak, sokak fejében közelebb van a valósághoz, mint azt gondolnánk. Illetve sokaknak vonzó eredménnyel járna a film csavarja.
Akkor rasszista vagyok, mert nevettem az afroamerikai poénokon és gegeken? Mivel a film célja az, hogy egyszerre mutassa be ezeket a zsánerkliséket és társadalmi problémákat, így nem gondolnám, hogy ez rasszizmus kérdésköre. Juel Taylor alkotása nem csak a színesbőrűeknek szól, hanem mindenkinek. Minél több emberhez el akarja juttatni az üzenetet, hogy sok konfliktus erősen mesterséges, valamint legtöbb esetben sokkal mélyebbről gyökerezik, mint azt akárki gondolná.
A kíméletlen témát kellemes humorral oldja fel. A kiváló társadalomkritika, szatíra, önreflexió és egzisztenciális kérdések mind-mind megérnek egy misét.
Mindeközben felteszik a kérdéseket: az asszimiláció tényleg jobb, mint a pusztulás? Vajon melyik kultúra tényleges pusztulásáról van szó? Egyáltalán megéri-e küzdeni a gépezet ellen? A legszebb az egészben, hogy úgy érzem válaszol is mindegyikre, ha mással nem is, egy vicces beszólással biztos.
A főszereplők zseniálisak, különösen Jamie Foxx lubickol szerepében. A harsány, extravagáns Slick Charles minden pillanata kincs. John Boyega egyszerre sajnálatra méltó és félelmetes a csendes, ámde erőszakos drogdíler szerepében. De a legnagyobb meglepetés számomra Teyonah Parris, Yo-Yo szerepe. Hihetetlenül talpraesett, okos, erős női karakter, akit nem kell megmenteni, mindent meg tud oldani önmaga. Mindezt úgy, hogy közben nem tolja a néző arcába a „woman powert”.
Az egyik főgonosz kilétét nem fogom lelőni, mert a Nixon nevű karaktert játszó színész elég egy meglepetéshez és a marketinganyagokban se hangsúlyozták agyon. Elég róla annyi, hogy olyan orgánummal rendelkezik, akit több mint 24 órán át tudnék hallgatni.
De nem csak a színészek voltak tökéletesek. A város Glenn, ahol játszódik a film erősen emlékeztet A drót című HBO sorozat Baltimore-jára. Sikátorok, bűnözők, koszos lakónegyedekben még koszosabb kis házak,
Azt sem tudjuk pontosan behatárolni, hogy mikor játszódik a történetünk. Erősen hajaznak itt is a 2000-es évek elejére, a technológiával, kosztümdizájnnal és díszlettel. A zenére se lehet panasz, az is millenárisan nosztalgikus, egy-egy újabb slágerrel megspékelve.
A Tyrone klónja egy meglepően mély, kerek, vicces és szórakoztató „fekete brazíliai fiúk”. Tehát minden helyén van egy jó esti filmhez? Egyértelműen. Elsőre nem mertem ajánlani mindenkinek a Netflix legújabb premierjét, mivel eléggé rétegfilmnek tűnik, ugyanakkor
Bátran megnézheti akárki, még akkor is érdemes, ha csak nevetgélni szeretnénk. Úgy érzem Juel Taylor nevével még fogunk találkozni jó pár film stáblistáján. Teljesen megérdemelten, teszem hozzá.
