Újabb történelmi győzelmet aratott a 19 éves spanyol Carlos Alcaraz, miután a madridi salakpályás tenisztornán a világelső Novak Djokovicot búcsúztatva jutott a döntőbe.

A spanyol ifjonc pénteken a 21-szeres Grand Slam-győztes honfitárs, Rafael Nadal ellen nyert - ezzel első tinédzserként tudta legyőzni a salakkirályt kedvenc borításán -, most pedig a világelső, Madridban háromszor, 2011-ben, 2016-ban és 2019-ben győztes szerbet verte karrierjük első egymás elleni összecsapásán.

Az elképesztően látványos és szoros összecsapáson a spanyol maratoni, 3 óra 35 perces csatában nyert,

az ATP hivatalos Twitter-oldala szerint ezzel az első lett a tenisztörténelemben, aki Nadalt és Djokovicot két egymást követő meccsen legyőzte salakon.

Alcaraz - aki a madridi 1000-es torna történetének legfiatalabb döntőse lett - egy évvel ezelőtt még csak a 120. volt a világranglistán, ahol jelenleg már a kilencedik, hétfőtől viszont már hatodikként jegyzik majd a rangsorban, köszönhetően annak, hogy idén immáron 27-3-as mérleggel rendelkezik.

eredmények:

férfiak, 6,74 millió euró (2,5 milliárd forint) összdíjazás, elődöntő:
Alcaraz (spanyol, 7.) - Djokovic (szerb, 1.) 6:7 (5-7), 7:5, 7:6 (7-5)

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!