Alig hitt a szemének az angol mozdonyvezető, aki először pillantotta meg azt a párt, akik a síneken estek egymásnak május 13-án, délután a staffordshirei Branston közelében. A mozdonyvezető azonnal értesítette a központot, ahonnan az összes, a környéken járó szerelvény vezetőjét arra utasították, hogy lassítsanak - írja a Sun című brit bulvárlap skót kiadása.


Egy a neve elhallgatását kérő forrás a Sunnak azt mondta, negyven éve dolgozik a vasútnál, de soha nem hallott még hasonlóról. Hozzátette, a párnak hatalmas szerencséje volt, hogy nem azon a sínen feküdtek, amelyiken a vonat érkezett, mert akkor mindketten halottak lennének.

Az incidens után fél órával a párt látták, amint egy közeli híd mellett a falu felé futnak. A rendőrség közölte, hogy az ügyben nyomozás indult, de egyelőre nem történt letartóztatás.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Chris Jongkind / Getty)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!