A 90 éves férfit és 83 éves feleségét a baleset előtt egy szemtanú próbálta meg rávenni, hogy szálljanak ki, az idős férfi azonban azt mondta, hogy mindjárt beindul az autó. A segíteni próbáló középkorú nő sokkot kapott a tragédiától.


Egy idős házaspár mindkét tagja szörnyethalt, amikor kocsijukkal a leeresztett sorompók között rekedtek tegnap délután, majd a 120-szal érkező, Csehországba tartó Eurocity-vonat elgázolta őket - számolt be róla az RTL Híradó. A 90 éves férfit és 83 éves feleségét a baleset előtt egy szemtanú próbálta meg rávenni, hogy szálljanak ki, de erre már nem volt idejük.

A Híradó úgy tudja, hogy a vonat vezetője már 300 méterrel az átjáró előtt elkezdett vészfékezni, a 120-szal robogó szerelvény azonban még ugyanennyit tolta maga előtt az autót, mielőtt meg tudott állni. Az idős házaspárnak esélye sem volt a túlélésre.

Információik szerint a 90 éves férfi a sötétben nem tudta, merre kell kihajtani, pánikba eshetett és lefulladt a kocsija. Próbálta újraindítani és letolni az autót a sínekről, de ez nem sikerült. A közösségi médiában és a baleset közelében élők is azt beszélik, hogy egy autós segíteni akart nekik.

- magyarázta egy helybéli.

Az RTL úgy értesült, hogy a segíteni próbáló középkorú nő sokkot kapott. Az egyik szomszéd kamerán kívül azt mondta a Híradó stábjának, hogy ők vittek neki vizet, aztán leültették az utcán egy székre. Alig beszélt, teljesen magába zuhant a tragédia után.

- mondta Biber Anett, a MÁV Start Zrt. szóvivője.

Idén már ez volt a 45. vasúti átjárós baleset. Ezekben a mostani áldozatokkal együtt összesen négyen haltak meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!