A Samsung Kínában mutatta be W20 5G nevű készülékét, ami a cég második hajlítható okostelefonja. Sokban nem igazán különbözik az idén februárban bemutatott Galaxy Foldtól, ami a világ első, kereskedelmileg is forgalomba kerülő hajlíthatós modellje. Többen arra számítottak, hogy egy teljesen újszerű eszközt mutatnak be a dél-koreaiak, de csak apró változás figyelhető meg a Galaxy Foldhoz képest. A leglényegibb, hogy támogatja az 5G-t.


A Galaxy Fold karrierje viszont nem indult túl jól, hiszen nem sokkal az eredetileg tervezett megjelenés előtt kiderült, hogy a mobil villámgyorsan tönkremegy, így a gyártó elhalasztotta a premiert, és nekiláttak a hibák kiküszöbölésének. A Samsung W20 5G-t már alapból szívósabbra tervezték, a sarkak némileg élesebb formájúak és a zsanér is erősebb.

Az előlapi külső kijelző szintén 4,5 hüvelykes, az eszköz szétnyitva pedig 7,3 hüvelykes képátlójú. A belső kijelző részen található szelfikamera egy 10 és egy 8 megapixeles érzékelőből áll, a külső felén pedig 12 megapixeles a főegység, emellé társul egy 16 megapixeles széles látószögű, valamint egy 12 megapixeles telefotó szenzor.

A többi változás inkább belül érhető tetten: az új Snapdragon 855 lapkakészlet került bele, ami mellé 12GB RAM és 512 GB tárhely társul. Az akkumulátor kapacitása 4235 milliamperóra, és ugyanazt a duálcellás technológiát használja, amit a Galaxy Fold is. Az eszköz december elsején jelenik meg, első körben Kínában, a hivatalos árat egyelőre nem közölte a gyártó.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!