A Samsung február elején mutatta be a legújabb okostelefonjait: a Galaxy S20 termékcsaládot, és a második hajlítható kijelzős mobilját, a Galaxy Z Flipet. Utóbbit már korábban nyúzhattuk kicsit, most pedig az S20 készülékek legerősebbikét, az Ultrát próbáltuk ki: a közel félmillióért kínált készülék nem okozott csalódást, de felmerül a kérdés, kinek lehet szüksége egy ilyen mobilra?

Nem csak menőzésre jó a Samsung félmilliós csodatelefonja

24 órára megkaptuk a hajlítható kijelzős Galaxy Z Flip telefont, és jól meg is írtuk a tapasztalatainkat.

Samsung Galaxy S20 Ultra

A telefont kézbe véve az ember első gondolata: ez a készülék drabális. 16,7 cm magas, 7,6 cm széles, 8,8 mm vastag, a súlya pedig 222 gramm. Nagyobb, mint az Galaxy S10 , konkrétan a Galaxy Note10 volt ekkora, szóval igazi tepsiről beszélünk, amit csakis két kézzel lehet biztonságosan használni, és a mérete már zsebre vágva sem kényelmes. Főleg ha tokot teszünk rá, ami erősen javasolt, ugyanis hiába kapunk elöl és hátul is Gorilla Glass 6 védelmet, ha ez a monstrum elrepül, annak szinte biztos, hogy költséges kijelző- és/vagy üveghátlapcsere lesz a következménye.

Egymás mellett az S10 és az S20 Ultra. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ami a dizájnt illeti, az előlapot egyértelműen a 6,9 hüvelykes AMOLED kijelző uralja, kávák szinte nincsenek, egyedül a képernyőbe vágott lyukba helyezett, 40 megapixeles szelfikamera töri meg az összképet. A hátlap elég ötlettelen, és a hatalmas, kidudorodó szenzorsziget miatt a ronda jelző sem tűnik indokolatlannak. Ez a típusú elrendezés már az iPhone 11-en sem volt szép, a Samsung pedig az ott látottnál is tovább ment. Egy tokkal persze javítható az összkép, továbbá érdemes hozzászokni ehhez a trendhez, hiszen a csúcstelefonok mellett már a többi kategóriában is látni ilyen megoldásokat.

A keret alumínium, felülre került a két SIM-kártya és egy SD-kártya fogadására képes tálca, jobb oldalon találjuk a hangerőszabályzót és a bekapcsoló/Bixby gombot, alulra pedig a hangszóró és az USB-C csatlakozó került. Hagyományos fejhallgató bemenet már itt sincs, és a telefon mellé is USB-C-s AKG fülest csomagolt a gyártó. A készülék víz- és porálló (IP68), az aksi pedig méretes: 5000 milliamperórás, ami 45 wattal tölthető vezetéken (egy órán belül nulláról százra), 15 wattal vezeték nélkül, és adott reverse charging opció is (9 W), amikor a mobillal töltünk vezeték nélkül más eszközöket.

Azzal ugyanakkor mindenkinek érdemes tisztában lennie, hogy a Samsung csak egy 25 wattos töltőt csomagolt a közel félmilliós Galaxy S20 Ultra mellé, szóval ha valaki szeretné kihasználni az elérhető maximumot, annak muszáj lesz külön beszereznie egy 45 wattra képes kiegészítőt.

A telefon kijelzője egész egyszerűen döbbenetes,

jelenleg nincs ennél jobb a piacon, és tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla. A színek káprázatosak, a tökéletes kontraszt miatt az ikonok szinte lemásznak a kijelzőről, a fényerőnek hála pedig tűző napsütésben is tökéletesen használható a mobil. Ami örvendetes újdonság, hogy ezúttal már adott a 120 Hz-es képfrissítés is, ami a manapság bevett 60 Hz-nél nemcsak sokkal gördülékenyebb élményt biztosít, de a szemünknek is kifejezetten jót tesz.

A funkció egyetlen hátránya, hogy gyorsabban meríti az aksit, illetve ilyenkor be kell érnünk az FHD (2400×1080 pixel) felbontással a WQHD (3200×1440 pixel) helyett - a korlátozás oka vélhetőleg az, hogy a legnagyobb felbontás a 120 Hz-cel párosítva fájdalmasan gyorsan merítené le a telefont. Ha pedig már aksi, akkor 60 Hz-cel a készülék simán kibír egy napot aktív használat mellett is, viszont magasabb képfrissítésre kapcsolva estefelé már muszáj volt töltőre dugni. Igaz, a teszt miatt jóval intenzívebben foglalkoztunk a készülékkel, mint a sajátunkkal egy átlagos napon.

A kijelzőnek nincs párja. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A hatalmas méret játék közben kifejezetten jól jön, hiszen az ujjaink mellett bőven marad hely a tartalomnak, a 20:9-es képaránynak köszönhetően pedig a mozgóképes tartalomfogyasztás is elég kellemes az Ultrán, legyen szó a YouTube-ról vagy akár a Netflixről.

A hardver szintén durva: Európában nyolcmagos, hét nanométeres gyártástechnológiával készült Exynos 990 került a mobilba, amit egy Mali-G77 grafikus chip egészít ki, méghozzá 12 GB RAM (LPDDR5) és 128 GB (UFS 3.0) háttértár társaságában. Ez az összeállítás az Antutu benchmark programban 524 162 pontot eredményezett, amivel az S20 Ultra a piacon lévő telefonok 99 százalékát lekörözi - ezt jobbára csak a Xiaomi Mi 10 Pro és a Lenovo még be nem jelentett gamer telefonja múlja felül.

Gyakorlatilag a telefon minden feladatot villámgyorsan elvégez, semmi nem akasztja meg, a legdurvább mobiljátékok is teljes pompájukban hasítanak rajta, és a desktop-használatot biztosító Samsung DeX-et is tökéletesen kiszolgálja. Ha pedig valakinek ez nem elég, akkor mehet még feljebb, az Ultra elérhető 16 GB RAM-mal és 512 GB háttértárral is. Persze itt is kérdéses, hogy az előbbinek mi értelme?

Kamerakirály

Napjainkban a telefongyártók főleg kamerafronton igyekeznek egymásra licitálni, és a Samsung olyat nyújt, amire jelenleg egyetlen más telefon sem képes. Ez funkció a kicsit nagyképű elnevezésű Space Zoom, amivel az űrbe ugyan nem látunk ki, de biztosítja a százszoros digitális nagyítást.

A kamera appot megnyitva az ujjainkkal egy csúszkán állíthatjuk a nagyítás fokát, vagy választhatunk az előre meghatározott értékek (2x, 4x, 10x, 30x, 100x) közül. Tízszeres nagyításig még abszolút tisztességes, tiszta és éles képek készíthetők a 48 megapixeles telefotó lencsével, innentől viszont mesterséges intelligencia segíti a képalkotást, és a nagyítás növelésével egyre inkább olyan felvételeket kapunk, mintha olajfestmény-effektet tennénk egy alacsony felbontású képre.

Harmincszoros felbontásig az Instára / közösségi médiába még teljesen oké az eredmény, viszont ennél feljebb lépve már inkább csak érdekes felvételekről beszélhetünk, amik tech demóként demonstrálják, hogy hol tart manapság a mobilfotózás. Konkrét haszna nagyon kevés akad a százszoros nagyításnak, ugyanakkor az kétségtelenül impresszív, hogy a maximumra "csavarva" kivehető annak a templomtorony-órának a számlapja, amiről tudjuk, hogy ott van, de szabad szemmel egyáltalán nem látjuk.

És ez tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa, hiszen az Ultra összesen négy kamerával érkezik, amikkel csodálatos fotók lőhetők, még akkor is, ha amúgy nem nagyon konyítunk a fényképezéshez.

  • 108 megapixeles széles látószögű lencse, f/1.8, 26 mm, 1/1.33″
  • 48 megapixeles, periszkópos telefotó lencse, f/3.5, 103 mm, 1/2.0″
  • 12 megapixeles ultraszéles látószögű lencse, f/2.2, 13 mm
  • 0,3 megapixeles, TOF 3D mélységszenzor, f/1.0

A 108 megapixeles főkamera alapból a nona-binning eljárást használja, kilenc pixelből hoz létre egyet, így a szenzor 12 megapixeles fotókat készít, ugyanakkor a kamera alkalmazás képarányválasztó menüjében ott a lehetőség, hogy tényleg 108 megapixeles képek készüljenek. Ilyenkor nagyjából 15-45 megabájtos fájlokat kapunk, amiket aztán kedvünkre nagyíthatunk, rácsodálkozva a részletekre.

Normális fényviszonyok között gyönyörű képek lőhetők, legyen szó akár a színekről, a részletességről vagy az élességről, és érdemes bátran használni a nagyítást is, hiszen a hibrid optikai zoomnak hála tízszeres értékig nincs komoly minőségromlás, főleg ha állványra tesszük a készüléket. A (fizikailag) is méretes főkamerának és a nona-binning technológiának hála ugyanakkor rossz fényviszonyoknál és éjszaka is remek végeredményt kapunk, bár a Huawei P30 Pro ezen a téren még mindig jobban teljesít.

A nagylátószögű felvételek szintén impozánsak, egyedül a makrós képességekbe lehet belekötni: 7 centiméternél nincs értelme közelebb menni a témához, ami igencsak elmarad a kínai konkurencia csúcsmobiljaitól, amikkel már három centiről is lőhetünk részletgazdag fotókat.

Ami a funkciókat illeti, a Samsungtól megszokott repertoárt kapjuk:

panoráma, kajafotó, éjszakai felvétel, a hátteret elmosó, utólag is módosítható live focus, ugyanez már elérhető videókkal is, slow és super slow motion, hyperlapse, illetve pro mód, ahol a hozzáértők kedvükre babrálhatnak a beállításokkal (és adott a RAW formátum is). Ami újdonság, az a Single Take, amivel lényegében egy rövid videó készíthető. A szoftver ebből állít nekünk össze egy csomagot, ami a legjobb részeket tartalmazza eltérő formában: sima vagy effektezett fotó, gyorsított videó, GIF-szerű pillanatok. Bár biztos lesz, aki rendszeresen használja majd ezt a lehetőséget, mi élünk a gyanúperrel, hogy csak azért lett lefejlesztve, ne maradjon újdonság nélkül a kamera applikáció.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Hasonló érzéseink vannak a videós képességekkel kapcsolatban is. Az szuper, hogy az S20 Ultra képes stabilizálva 4K-ban rögzíteni akár 60 fps sebességgel (és a végeredmény tényleg nagyon mutatós), ugyanakkor a 8K felbontás 24 fps-sel már olyasmi, amit a felhasználók jelentős százaléka sosem fog használni. Mert mi értelme ilyen minőségű videót rögzíteni, ha még a telefon képernyője sem képes visszaadni teljes valójában? A Samsungnak persze vannak a lejátszásra tökéletesen alkalmas 8K-s tévéi, de legyünk őszinték, vajon hányunknak van pénze tízmilliónál is drágább készülékekre?

A 8K iránt abszolút elkötelezett gyártó logikáját követve mondjuk érthető, hogy már a legújabb csúcstelefonjukkal is lehet ilyen felbontású mozgóképeket rögzíteni, a technológiát valahogy el kell terjeszteni, de ha őszinték akarunk lenni, a gyakorlatban ennek - most még - a legtöbbünk számára annyi haszna sincs, mint a százszoros nagyításnak.

Csúcskészülék, csúcs áron

A Samsung Galaxy S20 Ultra 12 GB RAM-mal és 128 GB háttértárral szerelt verziója 485 ezer forintba kerül, ami elképesztő összeg egy telefonért. Persze észben kell tartani, hogy ezért a pénzért egy olyan csúcsmobilt kapunk, amivel használható a már itthon is elérhető 5G mobilhálózat, képes 8K-ban videót rögzíteni, van benne százszoros nagyítás, nem mellesleg hatalmas az aksija, a lehető legjobb kijelzőt biztosítja, és a négy hátlapi kamerából az egyik 108 megapixeles.

Összességében az S20 Ultra egy kiválóan összerakott, tökéletesen működő, minden elemében prémium, és részben újító jellegű mobil,

ami sokkal többet tud, mint amire egy átlag felhasználónak szüksége van - ha viszont valaki az extrákra vágyik, azért ki is kell nyitni a pénztárcát. Persze akkor sincs baj, ha valaki nem így van ezzel, hiszen a Samsung rájuk is gondolt: a sima S20 és az S20 még mindig csúcskategóriás készülékek, ugyan földhözragadtabb funkciókkal, de 150 illetve 120 ezer forinttal barátságosabb árcédulákkal.

Samsung Galaxy S20 Ultra specifikációk

Kijelző: 6,9 hüvelykes Quad HD Dynamic AMOLED (511ppi), HDR10

Processzor: 64 bit nyolcmagos (max 2,73 GHz 2,6 GHz 2,0 GHz) Exynos 990

RAM: 12 GB

Háttértár: 128 GB

Hátlapi kamerák: ultraszéles: 12 MP (f/2,2); széles: 108 MP (f/1,8); Telefotó: 48 MP (f/3,5); DepthVision

Előlapi kamera: 40 MP (f/2,2), 0,7 mm

Akkumulátor: 5000 milliamperóra

Egyéb: 5G, Wifi 6, Fast Wireless charging 2.0, Wireless Powershare, IP68

Operációs rendszer: Android 10

Ár: 484 990 Ft


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!