Literenként 50 banival, 40 forintnak megfelelő összeggel kompenzálják Romániában az üzemanyagok árát július elsejétől a következő három hónapban - jelentette be csütörtökön Nicolae Ciuca román miniszterelnök. Becslések szerint az árkompenzáció 2 milliárd lejbe (161 milliárd forint) kerül, ennek a felét az állami költségvetésből fedezik, másik felét a kőolajipari társaságokra terhelik. Ciuca szerint az intézkedés része annak a kormányzati csomagnak, amellyel a lakosságot és a vállalkozásokat segítik a válság közepette. A kormányfő arra is hivatkozott, hogy Franciaország és Spanyolország hasonló módon védi polgárait.


A töltőállomások által kiállított nyugtákon fel fogják tüntetni az árkompenzáció mértékét.

A miniszterelnök szerint az üzemanyagár-kompenzációhoz szükséges forrásokat nem a beruházásoktól vonják el, a bukaresti kormány eltökélt szándéka, hogy a GDP hét százalékának megfelelő összeget, mintegy 88 milliárd lejt fordítson beruházásokra és gyorsítsa a helyreállítási alapban, illetve a többéves uniós költségvetésben rendelkezésére bocsátott európai források lehívását.

Alig néhány perccel a liberális kormányfő bejelentése után a bukaresti nagykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) Facebook-bejegyzésben határolódott el az intézkedéstől.

A közleményben rámutatnak: a PSD az utóbbi napokban több megoldást is javasolt, amellyel jelentős mértékben lehetne csökkenteni az üzemanyagok fogyasztói árát, csütörtökön azonban Nicolae Ciuca az állam és az olajipari vállalatok által közösen finanszírozott, 50 banis egyéges árkompenzációról határozott. A PSD "tiszteletben tartja a kormányfő döntését", de továbbra is úgy véli, hogy az általa javasolt árkorlátozás vagy a haszonkulcs korlátozása eredményesebb megoldás lett volna. A PSD szerint ugyanis más országok tapasztalata azt mutatta, hogy az árkompenzáció csak néhány hétig segített, aztán az üzemanyag ára már meghaladta azt a szintet, amelyen a kompenzáció bevezetésekor volt.

A román versenytanács által működtetett árfigyelő honlap szerint csütörtökön Bukarestben a legolcsóbb gázolaj 9,16 lej (740 forint), a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej (691 forint) volt literenként. Amennyiben nem lesz több áremelés, akkor az árkompenzáció nyomán július elsejétől várhatóan literenként 8,66 lejért (699 forint) lehet majd gázolajat, illetve 8,06 lejért (651 forintért) benzint tankolni a romániai benzinkutaknál.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!