A menetrend szerint vasárnap 19:55-kor Rómából Budapestre induló gépének felszállását előbb eltolta egy órával a WizzAir, majd nem sokkal később törölte a járatot a légitársaság - tudta meg a 24.hu az egyik utastól. A törlés tényét a bud.hu oldalán is látni lehet, azt pedig már olvasónktól tudjuk, hogy a római reptéren egy hétfő 14:30-as indulásról tájékoztatták az utasokat, akik úgy tudjuk egyéb információt nem kaptak. Kerestük a WizzAirt a járat törlésével kapcsolatban, ha válaszolnak kérdéseinkre, akkor frissítjük cikkünket.

Az utóbbi időben több hasonló esetről is beszámoltunk. Robert Carey, a cég elnöke nemrég interjút adott a 24.hu-nak, melyben azt mondta, hogy:

az október végéig tartó, tágan értelmezett nyári szezonban mintegy 32 millió utast fogunk szállítani, egyetlen hónapban 4-5 milliót. Minden nyáron adódnak váratlan események: hol az olvadó beton, hol egy óriási viharzóna. Ez mindig nagyon kellemetlen, együtt érzek az érintett utasokkal, és azzal is tisztában vagyok, hogy tisztáznunk kell, mindent megtettünk-e ezekben a helyzetekben a megfelelő tájékoztatás érdekében. De a nagy egészet nézve, sokkal megbízhatóbban üzemeltetjük a hálózatunkat, mint egy hónapja, mert minden fronton kibővítettük a kapacitásunkat.

Kapcsolódó

Wizz Air-elnök: Nem az a célunk, hogy órákra reptereken hagyjunk utasokat információ nélkül

Több tanulságos eset és reptereken ragadt utasok ezrei után a Wizz Air minden huszadik járatát előre törölte a nyári menetrendből, hogy a többit biztosan teljesíteni tudja - mondta a 24.hu-nak Robert Carey, a cég elnöke. A Magyarországról induló járatokra kivetett extraprofitadót szomorúnak tartja, egyébként viszont bizakodó: szerinte a fapados társaságok fognak megerősödni a következő, nehezebb években.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!