Nem a rendőrségen múlt a budai család élete - jelentette ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfői közleményében. Ugyanakkor megjegyezték. hogy az ügyeletes szakmai hibát követett el, amikor egy bejelentést követően nem küldött rendőröket a címre.

Múlt pénteken három holttestet találtak a Zöldlomb utcában, egy társasház második emeleti lakásában. A gyanú szerint a 35 éves apa megölte 31 éves élettársát és négyéves közös gyereküket; a férfi ezután öngyilkos lett. A rendőrséget pénteken a lakás tulajdonosa hívta, mert nem tudta elérni bérlőit.

A BRFK hétfőn kifejtette: a családnál augusztus 20-án 13 óra 8 perckor voltak kint a rendőrök először, mert a későbbi áldozat bejelentette, élettársa elvette a lakáskulcsát. A helyszínen további rendőri intézkedésre nem volt szükség, mert rendezték vitájukat, tettlegességre nem történt.

A szomszéd hívta a rendőrséget, mégsem küldtek ki senkit a Zöldlomb utcai családirtás helyszínére

Az ügyeletes ellen fegyelmi eljárás indult.

A család korábban rendőri segítséget nem kért és a szomszédok sem tettek bejelentést. A segélyhívót a szomszéd augusztus 22-én 10 óra 54 perckor hívta, aki szó szerint azt mondta, hogy 21-én hajnalban "furcsa zajokat" hallott a szomszédból, és azóta nem lát mozgást náluk.

A lakás tulajdonosa augusztus 23-án hívta a rendőröket, mert nem tudta elérni telefonon albérlőit. Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak, a helyszínre kizárólag a rendőrök mentek be. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a család a megtalálásukat megelőzően már 48 órával korábban meghalt.

A kivizsgálások és a büntetőeljárás eddigi eredményei alapján a BRFK "határozottan cáfolja és visszautasítja azokat a sajtóban megjelent hangulatkeltő híreket, amelyek szerint a család élete a rendőrségen múlt".

Az esetet megvizsgálva, a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a tevékenységirányítási központ ügyeletese szakmai hibát követett el azzal, hogy a bejelentést követően nem küldött rendőröket a címre. A fegyelmi eljárás továbbra is folyamatban van - írta a BRFK.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!