A Toroczkai László vezette Mi Hazánk szombaton, május 11-én jelentette be, hogy "Tiltakozás a bűnözés ellen" címmel felvonulást tartana Törökszentmiklóson. A szélsőjobboldali pártot egy videó indította erre, melyen egy férfi minden ok nélkül összever két embert is egy trafikban. A videón látható férfi már nem először támadott meg másokat a városban, és azóta le is tartóztatták. A párt június 1-jére hirdette meg egy, "a Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet" megalakítását, és a törökszentmiklósi vonulás is ezzel összhangban valójában a "cigánybűnözés" ellen irányult volna.


A rendőrség május 12-én, vasárnap a gyülekezési törvény 13. és 14. paragrafusára hivatkozva tiltotta meg a felvonulást, azaz elsősorban a demonstrácó meneteléses részével szemben emelt kifogást:

Az egyeztetést követően rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak vagy szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár, és a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme az … (5) bekezdés szerinti enyhébb korlátozással nem biztosítható.

- fogalmazott többek között a rendőrség indoklása, melyet a Mérce ismertetett. A döntés arra az alkotmánybírósági tilalomra is hivatkozott, mely a "foglyul ejtett közönség tilalma" ismert, vagyis senki nem kényszeríthető egy őt érintő vélemény végighallgatására, különösen nem az őt gyalázó, megfélemlítő üzenetekhez való asszisztálásra. A döntés ellen a bíróságon lehet fellebbezni.

Borítófotó: Bielik István/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!