Felfüggesztette a nyomozást a terézvárosi választási csalási ügyben a BRFK, habár a rendőrség számára is egyértelműen csaltak az ajánlóívekkel - tudta meg az Index.


Budapest 5. számú választókerületében (a VI és VII. kerületet foglalja magában) a későbbi győztes, DK-s Oláh Lajos választási bizottsági delegáltja bukkant rá, hogy feltűnően sok ajánlás egyezik a fideszes Bajkai István, illetve a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt jelöltjének, Bagyó Hildának ajánlóívein.

A két dokumentum összevetésekor kiderült, hogy legalább 341 esetben egyeznek az ajánlások, csak éppen más az aláírás. Előtte pont ugyanilyen egyezéseket találtak Zuglóban - és ott is éppen a Fidesz és a Lendülettel ajánlóívein.

Oláh delegáltja feljelentést tett a rendőrségen, amely tavaly el is kezdett nyomozni hamis magánokirat felhasználása miatt, majd most különös határozatot hozott: az Index cikke szerint a hatóság megállapította, hogy választási csalás történt, azonban mivel "az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható", felfüggesztették a nyomozást.

A cikk szerint a rendőrség egyebek mellett arra hivatkozott, hogy

a nyomozás során személyi és tárgyi bizonyítékokat felkutatni, melyek alapján a tényleges elkövető kiléte megállapítást nyerne, nem volt lehetséges.

A rendőrség hozzátette, hogy amennyiben az elévülési határidőn belül az elkövető kiléte kiderül, újra folyamatba helyezik az eljárást.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!