Egy conewagói férfi hajnali 2:30-kor egy bobcattel elkezdte "átalakítani" a házát. Egészen pontosan a falakat lebontani, míg bent egy pár aludt. Az 54 éves Mark Allen Loughrant súlyos testi sértés és katasztrófa kockáztatásával gyanúsították meg - írta egy helyi lap, a York Dispatch.


Hétfőn hajnalban a rendőrség két hívást is kapott mintegy 40 perc különbséggel. Az elsőnél a hallhatóan részeg Loughran volt a vonal másik végén, és azt mondta, hogy nem akarja a házában látni Kurt Strauble-t és a barátnőjét. Azt is mondta, hogy hamarosan kilakoltatási engedélyt fog kapni rájuk.

Aztán valamivel több mint egy fél órával később Kurt Strauble hívta a rendőrséget azzal, hogy Loughran, miközben ő és barátnője bent aludtak, elkezdte lebontani a ház egyik falát, és azt gondolja, hogy így össze fog dőlni a ház. Mikor kimentek a házból látták, ahogy Loughran a rakodógéppel többször a házfalnak hajt.

Megkérdeztem Loughrant, hogy mi folyik itt? Azt mondta erre, hogy átalakítja a házát. Megkérdeztem, hogy de miért hajnali 2:30-kor? Azt mondta, hogy mert csak most jó neki

- olvasható a rendőrségi dokumentációban. A rendőrség szerint, ha Strauble és párja nem jön ki a házból, akkor elütötte volna őket a bobcat. A házat később meg kellett támasztani, hogy le ne omoljon a teteje.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!