A polgárőrség ma a modern hazafiságot jelképezi Magyarországon - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton Felsőtárkányban, a regionális polgárőr-napon.


Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a szervezet tagjai önkéntesen vigyáznak a települések, a családok biztonságára, részt vesznek a határok védelmében, a migráció elleni küzdelemben, a koronavírus-járvány idején pedig az idősek ellátásával, közterek ellenőrzésével segítették a védekezést. Magyarország polgárai és kormánya egyaránt köszönettel tartoznak a polgárőröknek ezért a munkáért - tette hozzá az MTI beszámolója szerint.

A miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy Magyarországon több mint 2000 településen működik polgárőrség, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és a szervezethez tartozó 63 ezernél több polgárőr a kormány stratégiai partnere.

A 2010-et megelőző időszakhoz képest megemelt költségvetési támogatás könnyíti és kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá teszi a polgárőrök munkáját Nyitrai szerint. A Belügyminisztériumon keresztül a szövetség modern eszközöket; új és használt gépjárműveket, kerékpárokat, motorokat és láthatósági mellényeket kapott.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arról beszélt: kétezret meghaladó számú egyesületük tagsága a járvány ideje alatt példásan helytállt és hozzájárult a védekezés sikeréhez. Számos településen egyfajta "polgárőr szociális háló" alakult ki - mondta, példaként említve, hogy naponta legalább 20 ezer adag ételt szállítottak ki országszerte a rászorulóknak.

Közlése szerint a polgárőrök a veszélyhelyzet három hónapja alatt mintegy 2 millió járványügyi és közterületi szolgálati órát teljesítettek. Ez 4000 rendőr szolgálati idejének felel meg, amelynek értéke eléri a 2 milliárd forintot.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!