A szeptember 5-i kormányhatározat értelmében egy többszáz fős munkásszálló épülhet Debrecen szélére, a községtől karnyújtásnyira. A kínai CATL akkumulátorgyára után.


A Telex debreceni tudósítója írta meg riportjában, hogy Mikepércset újabb hidegzuhany érte: most az derült ki, hogy a kínai CATL akkumulátorgyára után egy munkásszállót is építenek majd a falujukhoz közel.

Tímár Zoltán, Mikepércs fideszes polgármestere a Telexnek azt mondta: a sajtó mindkét oldaláról érik támadások, egyik az ellehetetlenítésére törekszik, a másik mindenféle kormányellenes kijelentést akar kicsikarni belőle, de ő csak a helyiek érdekeit akarja képviselni.

A beruházó az egyik legfeltörekvőbb városi cégcsoport, a Xanga, ami a multimilliárdos Herdon Istváné. Az üzletember már a kétezres évek legelején ráérzett a repülőtér és környékének fejlesztési potenciáljára, és jól fogadott a kínaiak növekvő szerepére is. Júniusban Nyíregyházán készültek el egy 200 fős, 50-50 százalékban magántőkéből és állami támogatásból megvalósított modern munkásszállóval.

Az építkezést még idén elkezdenék, hogy 2025 elejére biztosan elkészüljenek, de akár előbb is befejezhetik. A Telex szerint a szóban forgó beruházást teljesen piaci alapon és árazással készítik elő, és jelen állás szerint saját erőből valósítják meg.

A gond csak az, hogy minderről elfelejtettek előre szólni a mikepércsi polgármesternek.

– mondta Mikepércs polgármestere.

A polgármester arra kérte Debrecen vezetését, mentesítse Mikepércset a debreceni iparosítás okozta következményektől.

– jelentette ki Tímár Zoltán a Telexnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!