Megvásárolta a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső, valamint tavaly eltávozott felesége, Tandori Ágnes hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM). A számottevő mennyiségű dokumentumegyüttes az írói, költői és műfordítói életmű szinte egészét felöleli - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a gyűjtemény gerincét a Tandori-művek autográf és gépiratos kéziratai, mintegy hatezer darabos levelezése, relikviák, személyes használati tárgyak, rajzok és képversek, mintegy háromszáz órát kitevő hanganyag és az unikális bejegyzéseket és dedikációkat tartalmazó könyvtár fontosabb darabjai képezik. A PIM a hétfői vásárlással vállalta, hogy a kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb egyéniségének hagyatékát teljes egészében kutathatóvá teszi.

A Tandori-házaspár könyvtárának egy része nemrég szintén gazdát cserélt: az örökösök az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának adományoztak körülbelül 6500 kötetet.

Kapcsolódó

Tandori Dezső és felesége könyvtárának közel hatezerötszáz kötete került az Apor Vilmos Katolikus Főiskolához

Az örökösök által felajánlott könyvek közt számos dedikáció, illetve a házaspár által széljegyzetekkel ellátott példány is található.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!